Egy vázlat margójára

(Csütörtök délután: - a szerk.) Szó szerint oda írom a mai bejegyzést. Ezúttal nem az üres csütörtöki kényelmet a szobámban élvezve, hanem a holnap délben beadandó esszémen a könyvtárban dolgozva szakítok időt a naplóra. Egy bekezdés itt, egy ott, estére készen is leszek mindkét irománnyal, remélhetőleg. Mikor szerdán leadtam a rettegett genetikás esszét (melynek érdemjegye ráadásul számít is év végén), meglepően elégedett voltam magammal. (Meglátjuk, joggal-e...) Most viszont már látom, hogy korántsem az volt a legnehezebb: a minimum 15-20 referencia segítségével megírandó módszertani elemzés sokkal keményebb dió. Még szerencse, hogy Marx és Durkheim már fakk-kész állapotban várja a holnapi határidőt. Az utolsó napig még be kell fejeznem egy kriminológiai szöveget is, de hál' Istennek jócskán év elején tanultunk a témáról (mennyire vitatható fogalom a bűn), amikor még lelkiismeretesen kijegyzeteltem minden olvasmányt...

Az utolsó előtti durhami hét kemény fagyokkal kínozott bennünket. (Most meg már olvad...) Péntek reggel például -12 fok volt. Nagy csalódásunkra emiatt a hétvégére tervezett regattát is elhalasztották a következő term-re. A vasárnap esti evezős social is bizonyára még jobb hangulatban telt volna tarsolyunkban az összes kupával, de így sem panaszkodtunk. Egy pubban gyűltünk össze negyvenen, igazi brit karácsonyi vacsorára pulykasülttel, Yorkshire pudinggal, meg Christmas cracker (ld. a fenti képet) húzogatással. Utóbbiból gyönyörű, színes papírkoronák kerültek elő, melyeket lelkesen viseltünk is. (Ld. a lenti képet: a hajónk legénysége, illetve Hector, az egyik edzőnk, Alex sajnos lemaradt a fotóról. Mindketten nagyon türelmes, kedves, segítőkész pedagógusok voltak, hiányoljuk majd őket!)

Vasárnap éjjele másról is nevezetes ám. Hatodikára virradóan jön el ugyanis a Mikulás. Vagy Nikolaus, Nicolas, Nicholas. Ahogy terveztük, Lizzel és Katie-vel igazi kontinenslakókhoz méltóan lettünk kis krampuszokká hétfő hajnalban. A szerencsések, akiket NMN aláírással küldött üzenetben a cipőjük kihelyezésére biztattunk, nem sejtettek semmit a titokzatos betűk jelentéséről, de másnap azért előbb-utóbb mindenki kikutatta a három az egyben személy kilétét. Nagy meglepetésünkre egy bennszülött is akciózott velünk párhuzamosan, boldog Nicholas napot kívánva mézeskalácsokat akasztott néhány ajtóra. Azért megnyugtató, hogy itt is van, aki ismeri e jeles szentet, s az ő napját. Henrietta szobatársamat alig bírtam meggyőzni, hogy bontsa ki a csomagot, s egye meg a kis csokimikit, ne tegye el karácsonyra, mert semmi köze hozzá, a Mikulás pont az ő napján szeretné a jó gyerekeket megörvendeztetni! :)

Hétfőn este került sor a katedrálisban az egyetemistáknak szervezett carol service-re. A szertartás dúskált közösen énekelt, illetve az egyetemi kórus által előadott tradicionális karácsonyi dalokban, de volt lekció és prédikáció is. Még a szokásosnál is különlegesebb hangulata lett korombeliekkel dugig tömött, évezredben mérhető korú templomnak, ahogy együtt énekeltük az Immánuelt meg a Fel útra ti híveket. Az "élő egyház" benyomását a Dean (nekem lefordíthatatlan főpapi méltóság) erősítette tovább, aki a népet az szertartás után a szomszédos college-okban tartott fogadásokra invitálva a népszerű Klute mulató segítségével tájolta be a környéket nem ismerőknek a Hatfield pontos fekvését, a hallgatóság nagy derültségére.

A Klute-nak jót tett a reklám: szerdán este a gólyahét óta először (!) kihasználtam, hogy aznap a John's ingyen mulathat ott, és csatlakoztam a bulizni induló kollégák méretes csoportjához. Eddig sem volt különösebb oka a táncparkettől való távolmaradásomnak, most meg megjött a kedvem kiengedni kicsit. Megérzésem nem csalt, nagyon élveztem a partit, és persze a társaság ismerete miatt is sokkal jobb móka volt, mint 10 héttel ezelőtt. (A képen a múltkor emlegetett cambridge-i Harriettel.) Így hát a mai esszéírós tortúra ellenére sem bántam meg a dolgot, főleg, mert egyébként rettentő fáradt vagyok, úgyhogy nem árt a pihenés az agyamnak. Sokszor veszem észre, hogy nemcsak angolul, magyarul is mást írok vagy mondok, mint amit szerettem volna, vagy nincs a mondataimnak értelme - biztos az elmúlt hetek hajtása is teszi, de azt hiszem, a kéthavi más nyelven élés is eléggé megterhelte a szürkeállományomat. De már csak pár nap és pihentethetem! :)

Ahogy előre megjósoltam, mire ezt a posztot befejeztem, este lett. Mit este, késő éjjel, sőt, péntek! Hála Istennek, a néhány elkeseredett pillanat ellenére az esszé végére is pontot tettem időközben. Az elemzést megírva a folyosó végén szervezett karácsonyi-szülinapi összeröffenés lett a jutalmam, forralt bor, ünnepi muzsika, meg egy rakat kedves ember. Azt remélem, a hátramaradt esszét vasárnapig befejezem, és az utolsó egy-két napot teljes nyugalomban élvezhetem majd, mielőtt a kedves durhami tornyokat egy egész hónapra a még kedvesebb budavári palotára cserélem.

"Én ennyi havat még életemben nem láttam!"

Péntek este, vacsora.

- Borcsa, nálatok szokott nagy hó lenni?

- Igen, szokott.

- Ennél nagyobb?

- Igen, sokkal nagyobb.

- És akkor hogy tudok.. élni?

- Hm.. Hát, ha hirtelen esik nagyon sok, akkor talán pár órára megbénul a város, de aztán eltakarítják. Tudod, hókotrók, emberek lapáttal, van téli gumink, ilyesmi.

- Azt a mindenit... Én még ennyi havat életemben nem láttam, mint most!

Bizony, már péntek estére tetemes mennyiség hullott, legalább 5 centi. Harriet barátnénkat, aki Cambridge-ből származik, már akkor elkápráztatta a "fagyos észak". Nekem - aki a téli gumis Budapestről érkeztem - pár nappal több kellett, hogy elismerjem, megérkezett a tél. Mert a hó már egy hete folyamatosan esik. Kisebb-nagyobb pelyhekben, néha rövid napsütéssel, de leginkább faggyal és metsző széllel körítve. És, értelemszerűen, ha ebben az országban a hó egy hétig esik, akkor az a hét a hóé.

   Mostanra kezd alábbhagyni a gyermeki lelkesedés, Facebook-on is enyhül lassan a havas posztok egyeduralma. Kiélte magát a társaság: épült számtalan hóember, lezajlott jópár hócsata (többek között egy éjféli szervezés a szomszédos St Chad's College népe ellen a katedrális lábánál), bejártuk az idegen bolygóra emlékeztető szűz hómezőket, lelkesen körbe is rohangáltunk rajtuk, sőt, a kötelező iskolai szüneten is túlestünk. Az apparátus hétfőig bírta, de aznap reggel felmondta a szolgálatot: a közlekedés lerobbant, több tanár képtelen volt kiásni magát a házból, aki pedig mégis eljutott előadást tartani, síléccel érkezett. Ha számomra nem is jelent annyira különleges élményt ennyi havat látni, mint a dél-angol, gyerekszoba nélkül felnőtt nebulóknak, a város - mely Roxfortból ügyes húzással pont ádvent első hétvégéjén avanzsált Narniává - gyönyörű fehéren (is). (Ezért aztán csupa havas fotót mellékelek az eheti levélhez.)

   Kegyetlen persze a természet, így megzavarni a tudomány iránt elkötelezett, ez idő tájt csakis esszéinek élő diákság elméjét! Nincs mit tenni, dolgozunk rendületlenül. Kedden ünnepélyesen leadtam a főemlősös esszét, de egyre feszül a hurok: küzdök a genetikai esettanulmányokkal, meg Marx és Durkheim referálásával. Nem beszélve a roppant érdekes, de módszertanilag annál nehezebben elemezhető cikkről, melyet hosszas keresés után leltem a kelet-európai cigányság identifikációjának problémájáról. Az pedig, hogy mennyire vitatható a bűn fogalma, csak e három leadása után kerülhet terítékre, a term utolsó napjáig megírandó. (Jó hír, hogy nem kell Newcastle érintésével, vonattal-metróval utaznom a reptérre, Liz nagyon kedvesen felajánlott egy helyet a taxijában, a gépünk szinte egyszerre indul délkelet felé.)

 

A szombat-vasárnap a Novice Cup (kezdők kupája) jegyében telik majd, melyre tegnap edzettünk utoljára. Ennek örömére a jó öreg, dögnehéz, de legalább szuperstabil Rosie helyett a könnyebb, borulós, ráadásul kormányozhatatlan Durham County-t tettük vízre, van rá esély, hogy lesz vele menetünk a hétvégén. A kezdeti egyensúlyproblémák után mégis szuperül belejött a legénység, én pedig állítólag annak ellenére életem legjobb coxteljesítményét nyújtottam, hogy a kormány valóban nem működött, ezért cikkcakkban utaztunk a folyó két partja között. Mindehhez persze a szó szerint jeges Wear szolgált díszletként, megfejelve egy kis északi széllel, meg hungarocellszerű hógolyócskák záporával. Mindenki el tudja képzelni, milyen megelégedetten, s egyben a melegre türelmetlenül vágyva kötöttünk ki egy jó óra edzés után. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, de senki nem tartotta a hajót, az biztos. Én már a parton, a lányoknak hordtam oda a cipőiket, s pont elkaptam a pillanatot, mikor ZSUPSZ, borult a hajó! Hál' Istennek senki nem kapott sokkot, és egy-egy forró zuhany után már maguk az érintettek is az év legjobb sztorijaként emlegetik az incidenst, de azért elsőre kicsit megijedtem én is. Persze, mindenki beesik egyszer, de hogy pont ma.. ennél hidegebb, igaz, hajózható víz nemigen lehet, úgyhogy rosszabb biztos nem jön. Én mindenképp szerencsés jelnek vélem ezt a szombati megmérettetés előtt, meg az elmaradt csapatépítő vacsora helyett is jól jött egy kis összerántás! :)

Ez a harmadév utolsó előtti bejegyzése - már két hét sincs, s irány a bejglisütő, tojáslikőrkeverő, Vörösmarty téren forralt borozó-kürtőskalácsozó aranyélet! Addig pedig ha egyre fáradtabban is, de kitartok, melyben nagy segítség a várható karácsonyi bulik egész garmadája, a belga-német-magyar koprodukcióban tervezett Mikulás-akció az - ismét mondom - gyerekszoba nélkül felnőtt szigetieknek, a bandával alakuló ajándékozó húzás, a gyertyafényes kóruskoncert, a John's kávézójának és bárjának saját profil szerint prezentált ünnepi szériája (ti. fairtrade ádventi naptár meg mézeskalács-koktél), és még sorolhatnám. Mindenkinek nagyon szép ádventet kívánok!