December vigíliáján

Megint eltelt bő három hét... Ennek az az előnye, hogy most már tényleg itt az ádvent, meg András, Borbála, Ambrus és Miklós, de a tavalyi bejegyzések címében már lelőttem ezeket a poénokat, úgyhogy nem sokra megyek vele. Ma nemcsak sok fontos embernek van névnapja (akiket Isten éltessen! :) de a skótok is ünnepelnek. Elhalványítja viszont Szt. András fényét a hétvégén tényleg beköszöntő ádvent. Ma megjártam a katedrális előtt felállított vásárt, végigkóstoltam minden sajtot, balzsamecetet és chillyszószt, egész jól is laktam :) Még nagyobb lett az öröm, mikor hazaérve megtaláltam Anya küldeményét, mely minden IZSSZK- és IMSZK-tagot kielégítene, a szaloncukrok mellet pedig mézeskalácsformák is érkeztek. Ezeket holnap fogjuk használni, készül az idei ádventi koszorú (meg biztos egyebek is) mézeskalácsból, az ajtóra már felkerült a koszorú (ld. jobbra fent), az ablakokat is kidekoráltam (ld. legalul), és szedtem fenyőágakat az erdőben... Az aszalt szilva likőr hamarosan összeérik, már jó ideje csak Szabad-e bejönni ide betlehemmel? és Karácsonyi oratórium szól... Türelmetlen vagyok, na. :)

Az elmúlt hetekben meglehetősen sok időt emésztett fel, hogy azon duzzogtam, mennyire unalmas a jogi pluralizmusról szóló antropológiai esszétéma. Egészen addig folytattam ezt a kellemes tevékenységet, míg már csak három napom maradt, amikor is leültem megírni az esszét, és kiderült, hogy a téma valójában nem annyira gyilkos. Az iromány egyébként is csak gyakorlás még, a kritika után kiegészített változata fog majd számítani. Begépeltem közben az összes brit interjút, most következik az irodalmi fejezet összeállítása, meg magyar alanyok kerítése... Egyet már találtam, és dolgozom az ügyön szorgosan. Pont ma zajlott le az Anyagi kultúra évvégi kiállítós projektjéhez a partnerkeresés. Kettesével kell majd berendezni egy-egy tárlót, így mindenkinek igazítani kellett kicsit az eredeti terveit. Én alapvetően valami kelet-európait szerettem volna, de a gyűjteményben szégyenszemre semmi nem akad arról a vidékről. A hímes tojáson és a májusfán gondolkodva eszembe jutott viszont a termékenységi szimbólumok érdekes témája. A partnerem végül egy olyan lány lett, akit az előre szervezett házasságok érdekeltek. Kompromisszumként valami udvarlás-házasság, szabad választás-szülők, miért házasodunk, mi alapján választunk témában állapodtunk meg.

A múlt hét elején megtámadott valami kis vírus, de szerencsére kigyógyultam belőle a hétvégére, mikor Londonba látogattam. Slemivel és az Oxfordból csatlakozó Raluval megnéztük a Wellcome Collection-t, a Wellcome Trust nevű alapítvány gyűjteményét. A Wellcome Trust-ot egy Henry Wellcome nevű bácsi hozta létre, aki a 19-20. század fordulójának egyik lelkes amatőr antropológusa, és jótékonykodó üzletembere volt. Alapítványa azért is fontos, mert Jann édesapja, Oliver az általuk finanszírozott Sanger Institute-ban kutatja a maláriát... Na mindegy, van ez a galériájuk Londonban, melynek állandó része egyrészt Henry Wellcome orvostörténeti gyűjteményét, másrészt egy kortárs orvoslásról szóló kiállítást tartalmaz. Előbbi engem teljesen lenyűgözött, minden volt kínai kínzószéktől zanzásított fejig és középkori amputáló fűrészekig... Az időszaki kiállításon a halál témáját feldolgozó műalkotásokat mutattak be. Másnap Slemivel megjártunk egy Temze-parti ádventi vásárt, és ugyan 800 ft/decis áron nem ruháztunk be forralt borra, otthon csináltam, és megittuk a tetőn, ami nagyon jamesbondos élmény volt :)

Rettentően várom már a hazamenetelt, az otthonlétet, a családi karácsonyt, a Vörösmarty teret, a nyugit, a libamájat, mindenkivel a találkozást. Addig igyekszem nagyon, nemcsak a házat dekoráljuk ádventire, de hétfőn lesz egyetemi carol service a katedrálisban, kihúztuk a neveket a házban a lányokkal az ajándékozáshoz, és ha már nagyon rámtörne a giccses hangulat, nézek egy kis Killinget (a kedvenc dán krimim...), nemrég kezdődött a 3. évad, irtó izgi, és megfelelően véres, nyomasztó, és nemkarácsonyi :) Igyekszem ám tanulni is, hogy megérdemelten pihenhessek majd két hét múlva. Szép ádventet mindenkinek!

Luthertől Mártonig

Így, három hét elteltével jelentkezik újra a taláros! Visszaállítottuk az órát, sötétedik nagyon, közelednek a határidők,  felgyorsult az idő, pár napon belül eltelik a trimeszter fele, mégpedig a lassabbik fele... Durham megfelelően északi és hideg, október végén esett a hó, de november ellenére egész kegyes a nap, és amíg le nem megy délután 3-kor, szépen süt. A levelek hullanak, lehet szépen fotózni. Ami a bejegyzés címét illeti, a lilakáposzta mellé ugyan nincs se libám, se újborom Márton napját köszönteni, de legalább a reformációról megemlékeztünk egy protestáns pacsival, Abi meg én, Beth nagy megbotránkozására: mindenszentek előestéjén...

Október 20-án sor került a III. (az utolsó durhami...) töki pompos estre, hatalmas nemzetközi sereglet részvételével. A társaság ezúttal viszonylag egységes frakciókban beszélgetett (a John's britjei, a magyar tömeg rengeteg új arccal, a román-lengyel küldöttség, és a maradék, akik valószínűleg azért nem véletlenül keveredtek egymás mellé: Slemi, Dia, és utóbbi egy-egy svájci és indiai barátja...). Nagy örömömre délről nemcsak Slemi érkezett meg, hanem Ralu is; a pompos remekül sikerült, készült sajtos rúd és nemzetiszínű mázzal bevont kakaós lepény is (kis csokikorongok jelezték a zászló lyukát a sütikockák közepén...). Borban, pálinkában és Pick szalámiban persze ezúttal sem szenvedtünk hiányt, nagyon jól érezte magát mindenki, azt hiszem. (Fent a november 5-i Bonfire Night-ra készített toffee apple-k, cikket is írtam az ünnepről.)

Fontos esemény még, hogy beindult a szakdoga-projekt nagyon. Pár heti készülődés után - amikor is vázoltam a módszertani fejezetet, kitaláltam a kérdéseket, és három próbainterjút is csináltam - a SGIA (a politika és nemzetközi tanulmányok tanszéke) titkárnőjének segítségével kezdtem interjúalanyokat toborozni. A szétküldött provokatív email annyira sikeres volt, hogy egész sereg elsős rohamozott meg, jó sokat kellett szégyenszemre visszautasítanom. Viszont öt szerencsés kiválasztottal (három fiú és két lány) ezen a héten találkozom, hogy megosszák velem a nemzetekről, nemzetükről, nacionalizmusról alkotott véleményüket. Három interjún már túl is estem, egy londoni konzervatív legény ("a brit nemzetet a történelme definiálja") és egy szintén londoni liberális leányzó ("fogalmam sincs, mi az, hogy brit, és nem is érdekel") mellett egy skót fiú is köztük volt, aki rühelli a skót nacionalistákat, ellenben nagyon lelkes brit honpolgár. Iszonyatosan izgi az egész, nagyon élvezem! :)

Jogi antropológiából kell majd ebben a trimeszterben megírni egy esszét, ez egyelőre nem számít, viszont a továbbfejlesztett változata rögtön a szünet után adandó be. Az állatos antropológiai tárgyból is ki kell dolgozni a januárban esedékes esszé tervezetét. A gender és szexualitás szociológiája nagyesszé témáját sikerült megtalálni, egyeztettem az előadóval: a karizmatikus egyházak kiadványait, cikkeit, szórólapjait fogom elemezni a házasság előtti heteroszexuális kapcsolatok témájában - avagy hogyan regulálják ezek az egyházak a szexualitáshoz kapcsolódó érzelmeket, véleményeket és gyakorlatokat a fiatalok körében. Holnap este már harmadszorra megyek a college bár "kidobólányaként" dolgozni a John's-ba, az ajtónál ülve kell az érkező idegenek diákigazolványait elkérni, nevüket egy nagy könyvbe följegyezeni (most, hogy így leírom, ez elég diktatórikus gyakorlatnak tűnik... na mindegy :), közben meg lehet olvasni, és ezért óránként 6 fontot bezsebelni. Élvezem.

A társalkodásra közben persze nem lehet panasz. A lakótársak jópofák (balról Beth, Borcsa, Abi, Laura), Diával napi a magyar nyelvű kapcsolat, és Londonba is el tudtam menni a múlt hét végén. Slemivel megnéztük a Skyfallt, meg Laurával és Sashával is összefutottunk egy kis indiaira. Legközelebb 2 és fél hét múlva utazom le, aztán a december 8-i nemzetközi karácsonyi bulira megint érkezik Slem. Ez azért is fontos, mert teljesen be vagyok sózva, hogy jöjjön már az ádvent, úgyhogy jó előre tervezek megint, számolgatom, mennyi diót kell hagyni a bejglire, Karácsonyi oratóriumot hallgatok, segítettem Abinek likőrt gyártani az ünnepekre (a sajátom is készül hamarost...), legyen már december 1. Meg 14., mert akkor repülök haza, lesz flódni is, és forralt bor és interjúk a magyarokkal és minden szép lesz. Addig vasárnap, ha Mártont nem is, a lengyel függetlenséget megünnepeljük a Van Mildert College nemzetközi társaságában (kb. minden nemzetközi ismerősöm abban a college-ban kötött ki valami oknál fogva, de most már én is beépültem), és rendületlenül dudorászom, "Jöjj, népek Megváltója!" :)