...(K)ÁCIÓ!

  Na, megint így jártam, kedden még ÁCIÓ, szerdán már KÁCIÓ, de tulajdonképpen ennek nincs jelentősége, hiszen mindjárt kitör a szünet így is, úgy is. Ma a fél college a Summer Ball-on mulat, én néhány pajtással itthon maradtam, Lizzel szolid beszélgetéssel töltöttük az estét. Itt fél 11-kor még nagyban dereng az ég alja - akár Szent Iván éjére is utalhatott volna a bejegyzés címe... De mivel idén az Ahogy tetszik-et állítottuk színpadra, ezt a poént talán máskor sütöm el.

   A múlt hét második fele már nagyban a próbák jegyében telt. A vizsgaidőszak kipihenése után alig egy hete maradt a rendezőknek és a népes szereplőgárdának, hogy összeállítsa a produkciót, de a siker így sem maradt el. Én ugyan Rosalind vagy Celia megformálására egyelőre nem vállalkoztam, de így is kivettem a részem a munkából. A házasságisten Hymen szerepében néhány shakespeare-i sorral is meg kellet birkóznom, apródként pedig énekeltem. A legnagyobb sikert mégis birkajelmezben értem el - az ardeni erdőt a random fel-feltűnő, az emelkedett monológokba bele-belebégető nyáj érzékeltette a közönséggel, a nép nagy derültségére... (Ld. a fenti képen.)

   Hála Istennek, a vasárnapi dalolásra a kis nyári vírusból is kigyógyultam, pedig Hadrianus falának szombati meglátogatása nem segítette épp a regenerálódást. Az igazgató bácsi szervezte a kirándulást, buszokkal utaztunk Newcastle mellé, ahol egy római erőd romjainak megtekintése után 6 mérföldet (kb. 10 km-t) gyalogoltunk a fal mentén. Igazán tanulságos túra volt: a tipikus ködben úszó tipikus zöld dombokon tipikus kövér nyájak legelésztek, közben hullott a tipikus nyálkás eső, mely lassan, de biztosan átitatja az egész ruházatot... A birkakakik között egyensúlyozva nemcsak a juhok komótos mozgását sikerült memorizálni (a másnapi siker kulcsa!), de a római napfényt erre a fülledt, nedves időre cserélni kénytelen légiósok tragédiáját is átéreztem :) Mondanom sem kell, Hadrianus fala ettől még fantasztikus, s maga a táj is szemet gyönyörködtető (ld. az első képen).

   Hiába az angol mulatságok, Shakespeare és Hadrianus, számomra a hét (és az év egyik) fénypontja mégis a hétfő déli óriási esemény volt: kiderültek a vizsgaeredmények. Először a pass list-en fedeztem fel a nevem, miszerint "a következő osztályba léphetek" (hatalmas kő esett le...), majd a konkrét százalékokat is sikerült megtudnom.

   Itt értek azért meglepetések: az egész év végi jegyet érő biológiai antropológia vizsgán - mellyel kapcsolatban izgultam, meg lesz-e a "ketteshez" szükséges 40% -  produkáltam legjobb eredményt (70). A szintén teljes jegyet érő kulturális antropológia vizsgát 66-ra teljesítettem. 68%-ra írt vizsgával és a jegy felét érő 65%-os esszékkel a családos antropológiai modul végeredménye szintén 66% lett. Szociológia módszertanból 72%-os esszét írtam, a vizsgám 66 lett - 69 a végeredmény. Kriminológiából az 58%-os esszé mellé a vizsga 62 lett - összesen 60. Úgy éreztem, a szociológiatörténet vizsgám jól sikerült, ennek ellenére ez ment a legrosszabbul, mindössze 56%-ot írtam, így a 65%-os esszével együtt 61 a tárgy vége. A lényeg, hogy 63%-os szociológia és 67%-os antropológia összteljesítménnyel a végső százalék 65, a jegy 2.1, a britek szerint meg lehetek magammal elégedve :) Örülök az eredménynek - de főleg annak, hogy átmentem, nem kell augusztusban pótvizsgázni jönni, teljesítettem az első évet, jöhet a következő, s ezek szerint jó úton haladok a diploma felé. (A tornyos kép még csütörtökön készült a 23-as ház kertjében, ahol a srácokkal remek hangulatban grilleztünk, illetve sütöttünk marshmallow-t nyárson, végül pedig virágos réten naplementét nézve és fogócskázva koronáztuk meg az estét...)

   Be is fejezem a mai kisregényt, hiszen még pakolnom kell (a szobámban mintha bomba robbant volna, de ezek szerint hamarosan indulok haza, jó jel!), holnap regatta lesz (ahol nemcsak coxolok, de evezősként is bemutatkozom), és vendégek is érkeznek... Ez talán idén az utolsó durhami bejegyzés, remélem, tudok Skóciából is jelentkezni! A nagyon közeli viszontlátásra! :)

"...hogy el ne tapossa a pünkösdi rózsát!"

   "Jól megfogd a lovad kantárját!" - tudniillik. Lehetetlen időpontban gépelem a mai bejegyzést, ami hivatalosan csütörtöki, nekem még szerdai... De ne szaladjunk a dolgok elébe, úgy illik, hogy először a rég beígért lovaspólós beszámoló következzen. Múlt szerdán délelőtt ültünk tizenketten kisbuszra, s - számomra nagy meglepetésre - két és fél órán át utaztunk vele, majdnem Yorkig. A yorkshire-i klubba megérkezvén először körbevezettek bennünket a birtokon, majd egy kiadós vihar után, melyet a buszba húzódva vészeltünk át, megérkezett az új-zélandi oktató is. Az újból kisütött nap alatt elsőként a földön gyakoroltuk az ökölnyi golyó helyes elütését a bunkófejű ütőkkel, majd egy falóról lehajolva igyekeztünk megsuhintani a labdát. Végül két csoportra osztva, 3-3 fős csapatokban versenyezve, igazi argentin (ti. Argentína az abszolút világbajnok lovaspólóban) pónikon ülve a pólót is kipróbáltuk. Persze nagy, felfújt labdával játszottunk (melyeket az ütők segítségével az ellenfél kapujába kell juttatni), de így is szórakoztató jeleneteket produkáltunk, jókat nevettünk magunkon, egymáson. Én ugyan sikeresen kifogtam a leglustább lovacskát, úgyhogy nem nagyon villogtathattam a szittya ősöktől örökölt tehetséget, de nagyon élveztem a mókát, s immár elmondhatom, hogy űztem Vili és Harry sportját a ködös Albionban...

   A hét második fele kevés izgalmat tartogatott. Szombat és piros pünkösd napja 10 fokot, szelet és undok esőt hozott, de azért igyekeztünk követni a durhami regatta eseményeit. Vasárnap Liz konfirmációján vettünk részt többen. A hétfő nemcsak szebb idővel, de több programmal is megörvendeztetett. Délután a coxok rég várt evezésére kerül sor: négy karcsú leányzó hajtotta a lélekvesztőt, a kormányzást pedig az evezősklub egyik legnehezebb tagja, az első számú férfi négyes egy izompacsirta evezőse vállalta. Én a 3. számú helyet foglaltam el (a képen balról a 3.) és nagyon élveztem az edzést, az evezés maga semmi gondot nem okozott, állítólag első próbálkozáshoz képest egészen egyensúlyban voltunk! :) Este a durhami Marriott-ban folytatódott az evezős mulatság, az évzáró kiöltözős díszvacsival. Új ruhában feszítettem a jeles alkalomra, remek ülésrendű asztalhoz kerültem, élveztem a finomságokat, de a leginkább a díjkiosztó okozott örömöt. Le kell szögeznem, hogy nem kapott ám mindenki kitüntetést, de nekem sikerült egyet bezsebelni - a sokat emlegetett Elvet Bridge pillérei között való általában sikeres átkormányzásért érdemeltem ki egy teszkós aranyérmet. Büszke vagyok ám magamra! :) (A képen Harriettel pózolunk a pezsgős fogadtatás alatt.)

   Kedden a vizsgák óta először egyetemi kérdésekkel is foglalkoztam: elmentem az akadémiai írásról való konzultációra. A bácsi persze tisztességesen megkritizálta az elé tett irományokat, de azt mondta, hogy néhány hibán kívül (túl informális szavak, túlbonyolított mondatszerkezetek stb.) nyelvileg nagyon színvonalasak az esszéim, úgyhogy megnyugodtam, nem vagyok reménytelen eset. A bukás nem fenyeget, a jobb jegyek érdekében gyakorolni kell, meg odafigyelni...

   A mai/tegnapi, mindenesetre szerdai nap került sor a híres-nevezetes John's Day-re. Reggeli előtt kiabálva, lábosokat verdesve ébresztettek bennünket a felelősök, a nap első eseménye pedig a hagyományos tutajverseny volt. A tradíció szerint csak kéregetett/kölcsönvett/lopott dolgokból építhető tutajoknak a csónakháztól indulva kellett átjutni a folyó túlpartjára, majd vissza, lelkes közönség előtt. Nyilván minden résztvevő közelebbről megismerkedett a Wear selymes vizével, én csak a partról szurkoltam az elvileg két szelektív kukán egyensúlyozó, gyakorlatilag azokat maguk előtt úsztató barátaimnak. (Az alsó képen Monival, nézőként...) A nap folyamán a college gyepén fél vidámparknyi vásáros vert tanyát, a színpadon pedig a college zenekarai muzsikáltak. Én a délután egy részét bébiszitteléssel töltöttem, nem hiszem, hogy sok érdekességről lemaradtam, de azért élveztem a közösségi füvön heverészést. Este 1-2 órára bulizni is eljutottunk, részemről március óta először, fő energiáimat a Szigetre tartogatom...

   Most pedig irány a puha ágyikó, holnap egész napos Ahogy tetszik-próba vár a csapatra. Jövő héten is lesz miről beszámolni, majd meglátjátok, aztán irány Skócia, utána pedig - megmelengeti a szívem a gondolat - Pest. Addig is sikeres vizsgákat, szép időt mindenkinek!

"Rebbenő szemmel ülök a fényben..."

   Egyik kedvenc Radnóti versem a Bájoló, mostanában nagyon aktuális, itt is bolondos az időjárás, egyik pillanatban hét ágra süt a nap, a másikban már szakad, mintha dézsából öntenék... A tegnapi lovaspólóra is ilyen izgalmas díszletek között került sor - de akik lelkesen várják a beszámolót, azoknak sajnos csalódást kell okoznom :) Az alábbi bejegyzést ugyanis már a szuper pólózás előtt megírtam, technikai okok miatt viszont csak most tudom kitenni, így a tegnapi kalandokról csak jövő héten adok hírt (addigra lesznek képek is!). Addig is, olvassátok szeretettel az igazából 2011. június 8., szerdai posztot:

   "Nagy nap ez a mai, izgatottan várom a régóta tervezgetett lovaspólós kiruccanást, de előtte még publikálom az első szabad hétről való beszámolót. A pólóklubbeli kalandokról csak jövő héten fogok mesélni, de most sem lesz ok panaszra, nemcsak a vizsgaidőszakhoz képest pörögtek fel az események az északi végeken. A sok program mellett legfontosabb tevékenységem mégis az alvás volt - az a fajta, amikor az ember lánya nem riad fel óránként a következő megmérettetés témáin agyalva, s ha úgy tetszik neki, reggeli után visszafekhet héderezni a takaró alá, meg legálisan lophatja a napot hosszú délelőttökön át.

   Múlt csütörtökön megérkezett Durham-be a "kánikula", a hőmérséklet egészen 20 fokig kúszott, angol barátaink homlokukat törölgetve, lihegve nyögték a rettentő forróságot. Engem annyira nem rázott meg a napsütés, bár a korábbi időjáráshoz képest tényleg kellemesen melegnek érződött a levegő. Elővettem a negyvenfaktorosat is, meleg kávé helyett pedig hűsítő cidert és fagyit fogyasztottunk a baráti randevúk alkalmával. Csütörtökön Ralucával beszélgettünk jót (ő azóta már hazatért a Kárpát-medencébe, legközelebb egy jó kis miccs mellett találkozunk az Királyhágó lejtőin :), pénteken pedig leendő lakótársaimmal sétáltunk a botanikus kertben (ld. jobbra fent és legalul). A péntek a vizsgaidőszak hivatalos végezte miatt is fontos nap volt, a college a vártnál szolidabb "világvége" kertipartival ünnepelte a ránk szakadt szabadságot (ld. a legfelső képet).

   Slemi (t.i. Londonban tanuló volt osztálytárs) szombat hajnalban érkezett volna látogatóba, de a lerobbant busz miatt végül délután futott be, így sajnos csak a fehér felhőktől eltakart durhami napot látta. Ez nem jelentett gondot, így is remek kelet-európai estét csaptunk Raluca és szintén román lakótársnéje társaságában pálinkával, rakott krumplival, magyar világzenével, élvezetes eszmecserékkel. A vasárnap angolosabb programmal telt: 10-15 fős társasággal utaztunk newcastle-i átszállással South Shields városkájának beach-ére, ahol az eső, a szél, és a nap totális hiánya sem tántoríthatott el minket a britek hagyományos tengerparti mulatságaitól. Frizbiztünk a homokban, a csapat nagy része meg még egy jó adag fish&chips-et is elfogyasztott (ld. balra fent). Én "az vagy, amit megeszel"-felkiáltással ezt inkább kihagytam... Cserébe viszont a felhőkön át is sikerült lepirulnom, gratulálok az angol napnak. :) Slemi hosszú, kellemes magyar beszélgetések után vasárnap késő este indult vissza délre.

   Hétfőn az év utolsó formal-ján vettem részt, melynek végén portóit szolgáltak fel, a college-névadó János evangélista ázsiai kalandjára emlékezve. Állítólag valami galád pogányok forró olajba dobták az apostolt, aki ettől szerencsére csupán erősebb lett, mint korábban. Nem egészen értettem a történet aktualitását, de a vacsorát (meg a portóit) azért jóízűen elfogyasztottam. A keddet délelőtti úszás dobta fel, meg Katie szülinapi összejövetele, ahova én saját készítésű bodzaszörppel állítottam be. Úgy tűnt, errefelé inkább egy bizonyos ízt kapcsolnak a bodza szóhoz, az, hogy mi is az, hol leltem fel (tele van vele a város), miből nyertem ki az Ízt, számtalan kedves kérdés tárgyát képezte. :)

   Be kell vallanom, hogy azért már nagyon vágyom haza, de az igazi vakációra való várakozás így is vidám hangulatban telik. Most el is indulok lassan a társaságot a lovacskákhoz szállító buszhoz, s remélhetőleg a telivérekben oly profi britek előtt sem hozok szégyent a szittya ősökre. :D Jövő héten újra jelentkezem, vigyázzatok magatokra a dörgő villámok között odahaza!"

Fides nostra victoria

   Félreértés ne essék, a St John's College a címben szereplő latin jelmondata csakis eredeti jelentésében releváns itt most, tudniillik, a hit (és nem más :) a mi győzelmünk (és nem másunk :). Még tegnap reggel is azt éreztem, hogy sose jön el ez a pillanat, de mégis: túl vagyok az utolsó vizsgán is! Igazán megnyugodni csak akkor fogok, mikor június 20-án kiderül az eredmény, miszerint - remélhetőleg - nem buktam meg semmiből, és akármilyen jegyeket sikerült is most produkálnom, négy hónapig nem kell angol nyelvű társadalomtudományi szakkönyvekre vetnem tekintetem. Szuper lenne, persze, szép eredménnyel végezni, de az első év sem ösztöndíj (olyan itt nincs...), sem diploma szempontjából nem számít, úgyhogy tulajdonképpen elég a "kettes" is. Ha 40 % alá kerülne bármelyik tárgyból az összteljesítményem, jöhetnék augusztusban pótvizsgázni, de ezt az opciót jobb szeretném elkerülni...

   Totál rendhagyó módon azért maradt ki a múltheti blogbejegyzés, mert egyszerűen nem volt miről írnom, a határidőnaplóm szerint sem csináltam az elmúlt két hétben konkrétan semmit... Mivel a tegnapi volt az utolsó vizsga, a szociális életem még mindig nem tért vissza a normál kerékvágásba, de a vizsgaidőszak második fele talán mégis megér egy kis naplóírást.

   Legutóbb arról számoltam be, hogy az első két megpróbáltatáson túlesve semmi megkönnyebbülést nem éreztem. A harmadikra (szociológiaelmélet) 20-án, pénteken került sor. Délelőtt fél 10-kor nagy betojva megjelentem a helyszínen (azon aggódtam, hogy nem fogom érteni a kérdéseket...), ahol legnagyobb ijedségemre mindössze 1 szaktársat sikerült felfedeznem. A teremben az asztalokon sorakozó papírok mérnököknek szóltak, ezt szintén gyanús jelnek véltem... Végül kiderült, hogy ugyan a helyszínt eltaláltuk, a vizsga délután fél 3-kor lesz. Hazatérve láttam, hogy a tévedést csak magamnak köszönhetem, de mivel, hál' Istennek, nem fordítva néztem el az időpontot, nyertem 5 órát, egy plusz téma tisztességes megtanulását, kis megkönnyebbülést, magabiztosságot, és az első olyan vizsgát, ahonnan elégedetten távoztam. 

   24-én és 25-én jött el a két, év végi jegy 100 %-át érő vizsga ideje. Annak ellenére, hogy biológiai antropológiából mindkét formative esszém a legjobb jegyet kapta, és a dolgomban elég biztosan indultam vizsgázni, a hangulatot végül leginkább a "miért PONT a fajok eredetét nem néztem át reggel?!"-problematika határozta meg... Emiatt kétségbeesve tanultam a másnapi kulturális antropológiára, de berezelve meg (nyilván) a lehető legjobb témákat kaptam, így helyreállt a lelki béke. A tegnapi kriminológiára való készülődés a családon belüli erőszak és a morális pánik jegyében telt, de a lényeg, hogy immár ezen is túl vagyok!

   A vizsgaidőszakba csak egy kis coxolás hozott színt, a lányok nyolcasának felét kormányoztam péntek este vidáman, meg állítólag a csajok is meg voltak elégedve. Tegnap este Katie-vel beszélgettem hatalmasat, egyre jobban örülök, hogy jövőre lakótársak leszünk, rettentő érdekes eszmecseréink vannak. Megígérem, hogy mostantól sokszorosan izgalmasabb posztok következnek, akkora élet lesz, mint ide Lacháza. A szezon a pénteki "end of the world"-partival kezdődik, melyet számtalan különböző móka követ. Szuper hetek jönnek - de legjobban mégis a hazamenetelt várom. Budapest (és Borcsa) nyáron sokkal szabadabb, nemsokára jövök.