Tavaszi szél vizet áraszt

   Hallottam hírét, hogy otthon még rákezdi néha a hóesés, itt viszont abszolúte kitört a tavasz. Remélem, velünk is marad most már - a novemberi snowattack után megérdemeljük a korai kikeletet. Élvezem a pulcsis létet, a kicsit megkergült időjárást, a teljesen random napszakokban beinduló madárdalt és, hogy 3 hét múlva már a szünet örömei várnak...

   De addig sincs megállás. Vasárnap Ralucát - a román barátnét - látogattam meg, s lengyel lakótársnőjével körítve csaptunk igazi kelet-európai hangulatú estét. Ralucával megpróbáltunk vinetát készíteni, nyílt tűz persze épp nem volt kéznél, nem lett az igazi szenes, de mégiscsak vineta volt, s a mienk. :) Előkerült egy kis pálinkásüveg is, meg néztünk filmet, de az estére a koronát a búcsú tette fel. Mikor indultam volna haza, Raluca kedves erdélyies erőszakossággal próbált rábeszélni, hogy vigyek egy kis vinetát (sok dobozuk van!), s nagyon csalódott volt, hogy végül üres kézzel távoztam. Ez a gesztus egészen megmelengette a szívem - angoloktól sosem tapasztaltam még ezt a fajta vendégszeretetet, ami a Lajtán innen annyira természetes. A vineta-pálinka kombó önmagában is szuper estét jelentett volna, de így igazán otthon éreztem magam, széles mosollyal sétáltam haza. (A képen Raluca, én és közös művünk... :)

   Hétfőn este részt vettünk a term (részemről legalábbis) első formal-ján. A fogások nem emelkedtek ki különösebben az átlagos vacsik közül, de azért a csinos ruhás, taláros beöltözéssel megadtuk az este módját. (A képen Monival.) Nem tartott sokáig a buli, mert másnap hajnali fél 7-kor többünknek edzés kezdődött: életemben először egy nyolcas hajót coxoltam! Nagyon izgultam előtte, egy ekkora monstrumért felelni nem kis feladat. Az ember bőven nem látja, hol jár a hajó orra, kis mikrofonba kell beszélni, hogy a túlvégen ülők is halljanak, ráadásul - ha épp mind a nyolc leányzó evez - sokkal gyorsabban haladunk, mint egy négyes. A legnagyobb szívdobogást az Elvet Bridge közeledte okozta, de hála Istennek, nem törtem össze a kölcsönkompot, senkivel nem ütköztünk (pedig volt forgalom!), kikerültem az áradás óta a kanyarban ücsörgő óriási farakást, s megfordulni is mindig sikerült. (Az alábbi kép még a Novice Cup alatt készült, a győztes menet után.)

   Szerdán a Toastie Bar-ban kentem a kenyereket, csütörtökön viszont még sokkal izgalmasabb móka akadt. Ekkorra hirdették meg ugyanis a college "Ki mit tud?"-ot, mely John's has got talent címen futott. Lehetett nevezni bármilyen műfajban, a JCR elnöke és "házelnöke", illetve kedvenc bentlakó tutor-unk, a legendás jamaicai, Kevin zsűrizett. Az első részben hazaival indultam, elénekeltem a Tavaszi szélt (reklámként megemlítettem ezt a fantasztikus előadást) és az Erdő mellett-et. Kicsit sokkoltam a közönséget: szépnek találták nagyon a dallamokat, de elég szokatlannak, ráadásul most mindenki azt hiszi, hogy a magyar néplélek menthetetlenül szomorú. (Ebben lehet valami :) A második részben már vidámabbra vettük a figurát: négyen adtuk elő a Now is the month of maying kezdetű madrigált, mely szintén tavaszi hangulatú, de a magyar népdallal ellentétben inkább a párválasztás örömeire koncentrál, természetesen kulturáltan eufemisztikus megfogalmazásban. :) A versenyt végül a képen is látható Isaac (ő a nagyobb darab úriember) szólóprodukciója nyerte, tényleg fantasztikus hangja van, operaénekes akar lenni.

   A vidám hangulatú estét követően éjszakába nyúlóan fejeztem be a Durkheim-ról szóló esszét, már a nyelvi ellenőrző kört futja. Itt az ideje nekiállni összegyűjteni az anyagot a "Miben hasonlítunk a többi főemlősre, s miben különbözünk tőlük, elsősorban földrajzi elhelyezkedés és alkalmazkodás tekintetében?" című esszéhez. A késő délutánt-estét pedig az új munkahelyemen fogom tölteni, ez lesz az első műszakom! Bizony-bizony, kerestem és szereztem állást: bébiszitter leszek! :) Interneten leltem a családot, egy egyetemi antropológus előadó, szláv nevű hölgynek tetszett meg a profilom, az ötéves kisfiát pesztrálom majd, általában szerdánként. Izgatottan várom, addig pedig visszatérek főemlős barátainkhoz.

"Húszévesnek lenni sajnos múló állapot."

   "Mert az, aki ma húszéves, holnap huszonegy...", ahogy már a jó öreg is megmondta, de addig nekem, hála Istennek, még van 362 napom - remélem, legalább annyira kellemetesek, mint az első három! Mondhatnám úgy is, legalább olyan évet, sőt évtizedet, mint az előző! Ha a sok-sok kedves jókívánság bejön, nem lesz okom panaszra. :)

   De kezdjük az elején: az előző fejezetet a Novice Cup kellős közepén írtam (ahogy ígértem: kép jobbra), ahonnan emelt fővel és vidáman távoztunk, készülve a még versenyben lévő klubtársak másnapi bátorítására. A vasárnap esti evezős iszogatás bizonyára más eredménnyel sem lett volna rossz hangulatú, de a női kupa john's-os elnyerésének hála, testületileg letörölhetetlen vigyorral az arcunkon ücsörögtünk a bárban. Ide kattintva látható a pár másodperces kis videó, melyet a győzelem pillanatairól készítettem, háttérben a fáradhatatlan szurkolók csatakiáltásai hallatszanak, akiket természetesen Olaf  (ld. alább) irányított, nagy sikerrel. Rettentően élveztem a tömeges lelkendezést, az eredmény miatt pedig persze dagadt a keblem a honcollegeleányi büszkeségtől! :)

   A trimeszter első (és sajnos legkönnyebb) esszéjének keddi leadása után a szerdai Conceptualizing Society szeminárium kiselőadására készültünk (többek között egy magyar nagypapával büszkélkedő sráccal, aki Dale Bihari névre hallgat :), melyet sikerrel abszolváltunk is. A durhami hallelujázós gyülekezetek közös erővel indítottak térítő akciót ezen a héten (rescue, azaz megmentés, kiszabadítás címen fut...), mely ugyan ízlésemtől meglehetősen távol esik, a szerda délutáni, némileg ide kapcsolódó programot nem hagytam ki. Elviselhető mértékű és stílusú prédikáció furakodott csak be a sütievő-társasozó délutánba, melyen hívő és - előbbiek szerint - még megmentésre váró leányzók egyaránt részt vettek.
   A csütörtöki nagy nap a délután közepéig meglehetősen eseménytelenül telt, az esti összejövetelre való készülődésen kívül (mártogatósokat és mindenféle sós falatkákat tálaltam) nem akadt programom. Az első nagy durranás ekkor történt: 3 óra körül emailezett a portás, hogy csomagot kaptam, menjek le érte. Rögtön adta is ki az ablakon a méretes példányt, mondván, jó súlya van... Láttam a dobozon, hogy Brémából érkezett, a Scheffler-bande küldte - a figyelmességük nagyon jól esett. Hosszasan bontogattam, találgattam, mi lehet a termetes cipősdobozban, de a tartalom a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta: brémai Hachez és svájci Lindt csokik, illetve lübecki marcipánok garmadája, hadseregnek való mennyiség, lenyűgöző változatosság... Ott álltam röhögve, hogy mennyire jófejek ezek a Schefflerek, nem normálisak, ENNYI csokit postára adni, ezzel aztán elleszünk húsvétig. :) (Ha esetleg olvassák, ezúton is köszönöm szépen!)

   A küldemény, ahogy az angolok mondják, "made my day", de szerencsére a folytatás is csak emelte a huszadik fényét. 7-kor megérkeztek a vendégek, az alaphangulatot megadta, hogy hosszas csapatmunkával sikerült beletörnünk egy dugóhúzót a dugóba, de ráadásként végül még nedű is csurrant-cseppent a defektes üvegből. Összesen tizenhárman jöttek el, jóízűen megettek annyi kaját, amennyit bírtak, hoztak csokitortát (ld. jobbra és alább), énekeltek nekem, majd játszottunk a karácsonyra kapott Cranium-mal, ismét remek móka volt. A kedves társaság távoztával még gondoltam, ellenőrzöm a fakkomat is, nem hiába: három levél érkezett napra pontosan, otthonról és Tatabányáról, illetve Kiel-ből, az ott tanyázó harmadik (s legifjabb) Schefflertől. Dávid sem maradt el felmenőitől szívet melengetésben, három oldalt írt magyarul, egészen meghatódtam. Az online jókívánságok tömkelege is nagyon jól esett (kösz mindenkinek! :), úgyhogy szuper szülinapon vagyok túl. Ami, egyébként, úgy tűnik, tényleg 8 napos ünnep, ma még érkezett egy csomag Oxfordból, Krisztáéktól, nem sokkal Jann emailje után...

   A mai nap leginkább Durkheim jegyében telt, most már tudom, miként illeszthető be a mechanikus és organikus szolidaritásról szóló elmélete egész életművébe, hogy jön ide az egoista és altruista öngyilkosság, az anómiák meg a társadalmi tények - nem teljesen reménytelen tehát az esszé. :) Este a srácokkal - Alice barátnénk nővéreinek látogatására való tekintettel - egy pubban vacsiztunk, s a hétvége még csak most kezdődött... A szülinapi köszöntések egyik legkedvesebbike Esztitől származott, aki egyperces telefonbeszélgetésben húzta meg a fülem, melybe az is belefért, hogy konstatáljuk: 4 hét múlva látjuk egymást! Iszonyatosan repül az idő, ebbe a csöpp 4 hétbe 5 esszét és még annyi minden mást bele kell féreszteni, jól jön még az a cipősdoboznyi nyalánkság! :)

Three cheers for the opposition!

Tegnap este arról beszélgettünk az utolsó lelkesítő hajótalálkozón, hogy kinek milyen élményei vannak sportversenyek tekintetében. Én vívó pályafutásom alatt vettem részt néhány megmérettetésen, elszomorító eredménnyel. Hála Istennek, a decemberben elhalasztott, de ma (szombaton) végre megtartott durhami regatta nem okozott csalódást: sem a legénységben, sem magamban, sem az evezőssportban. De még a verseny műfajában sem.

Már hajnalban ki kellett vonulnunk a amatőr evezősklub hatalmas csónakházához, de vízre "csak" 10-15 perccel a rajthoz állás előtt tettük a kölcsönhajót. Az ismeretlen lélekvesztővel ez az idő is rengetegnek tűnt, összevissza csalinkáztunk a megáradt Wear-en, mire végre befutott az opposition. Amíg el nem indult a 600 méteres hajrá, eléggé kétségbeestem, de sokszorosan kárpótolt az érzés, amikor láttam, utolérjük, majd el is hagyjuk a John Snow College négyesét. A gyalogoshídon egész csapat John's-os drukkolt nekünk - a tömegben könnyen felismertem Olaf aligátort, aki lelkesen ugrált, de később kiderült, az igazgatótól a diákönkormányzat elnökéig sok más jeles személyiség is látta a győzelmet. Mit ne mondjak, az első kört a college másik négy hajója is sikeresen zárta.

A jól megérdemelt brunch után visszatértünk a folyóhoz, a második fordulóban már a jó öreg, nehéz, de megbízható Rosie-val versenyeztünk. A nap kisütött, a lányok felderültek, s ugyan fél hajóhosszal lemaradtunk a Hatfield csapata mögött, se kellemetlen, se megalázó nem volt a vereség, úgyhogy vidáman búcsúztunk a Novice Cup-tól. Ahogy az előző körben én szólítottam a legénységet az ellenfélnek való gratulációra, ezúttal is a győztes kiáltott "three cheers for the opposition!"-t. Kiszálláskor ugyan szó szerint térdig gázoltunk a hűs habokban, mert a stég alsó lépcsői víz alá kerültek, de kedvünket ez sem szeghette. (Sajnos kép még nincs a birtokomban, de ígérem, jövő héten szállítom! Addig is egy kis durhami csendélet...)

Ez a hét egyébként is eseménydúsabbra sikerült az eddigieknél. (És reménység szerint a következő is hasonló lesz, talán kezd beindulni az élet! :) Kedden nemcsak Lizzel pletyiztem jó hangulatban egy kávé mellett, de felfedeztem az első hóvirágokat is! A nap megkoronázása Raluca haverinám nálunk tett látogatása volt. A John's bárjába ültünk be dumálni egyet, szokás szerint ment, mint a karikacsapás. Már tervezzük a következő akciót - közös főzés lesz -, meg a nyarat. Gondoltam, ha már ilyen sokat meséltem, publikálok róla egy fényképet is. :)

Szerdán este a senior tutor (itt már meséltem róla) szervezte, harmadévente esedékes fórumon vettem részt. Ilyenkor mindig valami izgalmas téma kerül középpontba, meghívott vendég tart kiselőadást, majd az asztal köré telepedett emberkékkel lehet beszélgetni egy kis rágcsa és bor mellett. A mostani fórum azzal foglalkozott, képes-e a technológiai fejlődés valóban javítani a harmadik világbeli emberek életén. Tágabban: mire is jó a tudomány? Az estét a trimeszter első Toastie Bar-beli szolgálatával zártam, ezúttal a boltban ücsörögve árultam a javakat. (Az itt látható kép csütörtökön készült, az Emberi eredet és diverzitás gyakorlaton. Sok kis állat koponyája. Bár mi mostanában épp műanyag ál-fosszíliákat nézegetünk ősemberekről, és teljesen lehetetlen különbségeket próbálunk köztük megtalálni. ("Úgy látom, a Homo heidelbergensis occipital torus-a némileg magasabb a Homo rhodesiensis-énél." - tudniillik, ők lehet, hogy igazából egy faj, csak előbbi Európában, utóbbi Afrikában bukkant elő a föld alól. Nekünk meg komoly szakmai véleményt kell formálunk: a magasabb occipital torus vajon nem csak nemi jegy-e...))

Pénteken megaformal (felturbózott díszvacsi) keretében kiderült, ki lesz a következő term-től egy éven át a JCR elnöke (nekünk a tavaszi lakomára van jegyünk), Henrietta pedig kiköltözött. Már hétfő óta egy másik szobában tanyázott, tegnap viszont egészen a St Aiden's College-ig futott, bár úgy tudom, hivatalosan a John's tagja marad. A mai este a college különböző sportcsapatainak vetélkedőjével telik majd, holnap pedig a bárban ünnepeljük meg a sikeres regattát. Más izgalmakat is tartogat a jövő hét, de erről majd legközelebb. Addig is: jó szelet! :)

"Megvillan a nap, hunyorint."

   Már napok óta Áprily Márciusának Halász Judit-féle feldolgozását dudorászom. Szívemnek kedves a vers, benne van minden, ami tavasz. Itt már majd' egy hete langyosba hajló az idő, a hőmérsékletet még a napok óta tartó szél sem csökkentette, pedig tegnap egészen apokaliptikus jeleneteket produkált, átszáguldva erdőn és folyón. Ennek ellenére az az igazi kikelet még nincs itt, a nap inkább csak hunyorintgat, kacsintgat, kecsegtet, hogy előbb-utóbb csak előbújik úgy istenigazából is. Akkor majd örömmel osztom meg Áprilyval Radnóti VIP-helyét a bejegyzések címében.

   A hét elejének hatalmas eseménye volt a jövő évi albérlet szerződésének aláírása. Sikerült találnunk egy négyágyas házat, s az időközben megismert potenciális lakótársak is megértőek voltak: ennél nagyobb lakásokból nincs túlkínálat a piacon, sőt. Így tehát maradt az eredeti felállás: Katie mellett két collingwood-os lány lesz tagja a társaságnak. Juliet Skóciából jött, franciát és arabot tanul, Abi pedig leeds-i, és teológiát hallgat. A házunk  (ld. a képen) félóra sétára fekszik a központtól, ezért szuperjó áron adják ki, nem túl nagy, de jól felszerelt, tiszta és meleg (!!!). Várom már a kiköltözést, mekkora főzőesteket fogunk csapni... :)

   Jövő hét ilyenkor, ha minden igaz, épp a decemberben elhalasztott Novice Cup zajlik majd, lesz nagy izgalom. Jól jönne addig még egy edzés, a csütörtök hajnali (fél 7!) produkció meglehetősen siralmasra sikeredett. Az erős szél, az óriási forgalom (tele volt a folyó száguldozó őrültekkel) meg a felszerelés defektusai tovább rontották a fagyoskodó és álmos legénység teljesítményét, úgyhogy, azt hiszem, túl vagyunk életünk legrosszabb menetén.  A verseny ennél csak jobb lehet. (A képen a college gyönyörűséges kápolnája belülről, kóruspróbán készítettem.)

   Tegnap Katie-vel ismét ellátogattunk a Van Mildert College-ban tartott nemzetközi vacsorára, még jobban éreztem magam, mint múltkor. Sok ember összegyűlt, egy újabb, szintén jófej román lány főzött, ő temesvári illetőségű, Szegedre jár shoppingolni. :) Raluca is ott volt, fixáltunk egy következő randevút - this is the beginning of a beautiful friendship! ;) Egy kínai fiú a tavaszi közép-európai körútjához kért tanácsokat, de beszélgettem Rómában felnőtt német, Párizsból érkezett kameruni-madagaszkári meg Malajziában élő indiai lánnyal is. Ezek után a rakott karfiol, meg a norvég csajszi rénszarvasa már csak ráadás volt...

   A college állóvizét mostanában mindenféle demokratikus folyamatok zavarják fel: miután múlt héten elfogadtuk az új alkotmányt (mely szerint, mivel még ősszel megszavazta a nép, a college monarchiává alakult), most választunk új elnököt is (a király hatásköre ugyanis elég kicsiny - a képen a bár táblája, miszerint koronás fők maradjanak kint). Közben az egyetemen is zajlik az élet, hamarosan beadandó egy esszé (egy katolikus és egy protestáns német falu összehasonlításán alapuló etnográfiát elemzek...), aztán már állhatok is neki a többinek, ezek számítanak is majd már, nem hagyhatom őket az utolsó pillanatra.

   Az eddigieket még szombat napközben írtam, de mire közzéteszem a mai bejegyzést, már túl vagyunk egy fantasztikus magyar esten is. Megint randiztunk Dórival (a képen) és Balival, az itt megismert pestiekkel, s egy tisztességes teszkós bevásárlás után összehoztunk egy igazi paprikás csirkét a Jo Butler College egyik konyháján. Volt hozzá savanyú ubi is, a nokedliről nem is beszélve. Rettentően élvezem a magyar társalgást, de tervezzük, hogy különböző nemzetközi barátainkat majd egymással is megismertetjük.

   Time goes by (ahogy már Ingrid Bergman is megmondta: "Play it, Sam!"), rettentő gyorsan, esszére esszé, trimeszterre trimeszter... És mindjárt húsz éves leszek. Ijesztő, mi? :)