Így koccints magyar barátoddal

   Elmaradtam kicsit a blogírással, de talán senki nem bánja, ha esetleg ritkább, viszont legalább izgalmas posztokat küldök szerte a világba. Az elmúlt két hét hasonlóan megelégedett hangulatban telt, mint az előzők - a durhami népek többször gyakorolhatták a koccintást magyar barátjukkal, a csipkebogyó megérett, a forradalom kitört, az egyetem még mindig áll. (Más is áll: jobbra a nagy felfedezésem, az autópálya mellett egy 14. századi kórház kápolnájának romja. Jó ez a Durham, random gótika mindenhol...)

   A bejegyzés címe egyébként a Magyarország szubjektív atlasza című izgalmas kis könyvecskéből származik - a tegnapi összejövetelen sokan végigolvasták a szokások fejezetét, benne a koccintásról és az egymás szemébe nem nézés következményeiről szóló elengedhetetlen információkkal... Tavalyhoz hasonlóan a forradalom 55. évfordulójának is megadtam a módját, sor került a második töki pompos estre. Az - ezúttal remekül sikerült - töki pompos előtt Pick szalámis, tóalmási kolbászos és lilahagymás-zsíros kenyérkéket kaptak a vendégek, lelkesen be is falták, hála az otthoni és erdélyi pálinkák kollekciójának meg a szekszárdi rozénak, többek között... A gasztronómiai műveltség mellett a megjelentek történelmi tudásukat is bővíthették: készítettem egy tablót fotókkal, zászlócskákkal, Rákosi- és Kossuth-címerrel, meg '56 rövid és izgalmas történetével (ld. lejjebb a képet). (Személyes kedvencem a melbourne-i véres vízipólómeccs és a hozzá tartozó fénykép, rá kellett jönnöm, hogy a vízilabdás pasasok már akkor is elég jó bőrök voltak... :D) Az ünneplés fantasztikusan sikerült, úgy tűnik, a magyar-román-bolgár-litván-német-francia-svájci-török-portugál-angol-skót összetétel pont megfelelő hangulatot biztosít :)

   A tegnapi parti fénye egészen elhomályosítja a 14-én Raluca (vele pózolunk a töki pompos esten balra) és bolgár lakótársnői által rendezett házibuli emlékét, pedig az is nagyon jól sikerült. Hasonló nemzetközi felhozatallal büszkélkedhetett, egészen be is lelkesedtünk, minden résztvevőnek nagyon bejön a műfaj. Kis college-családunk is tovább színesedett, Tobyval örökbe fogadtunk egy svájci török Erasmus diákot, aki tegnap el is jött ünnepelni, kedves, barátságos csemete. Mindazonáltal az angolokat sem hanyagolom el, a pénteki dolgos nap végén Abi lakótársnémmel tartottunk lelkizős-sajtos-boros estet, rettentően örülök, ha lélekkel bíró britekre akadok! (Illetve, ha néha ráakadok a britek lelkére...)

   Ami a tanulmányokat illeti, lelkesen olvasok mindent - de most éppen a társadalmi kirekesztés szociológiájához szükséges szövegeket élvezem a legjobban. Iszonyat érdekes például a szegénység vizsgálatának története, ki hogyan próbálta mérni, mi is a szegénység, milyen viszonyt alakítanak ki  vele különféle kormányok - hogy az olyannyira magyarnak tűnő problémák, bár bizonyosan sajátságosak is,  mennyire általános tendenciákhoz igazodnak. A lakótársaimmal is előkerült az angol társadalom tagoltságának témája, miután megnéztük a BBC dokumentumfilmjét a londoni utcákon bérkolduló román cigánygyerekekről. (Elég sokkoló film volt, nem mintha nem sejtene az ember semmit a kéregető gyerekek mögötti hálózatról, de azért a mindig jókedvűen "csodált" bánffyhunyadi cigánypalotákat a BBC-n viszontlátni, és összerakni, hogy minden jel szerint a Londonban összekoldult összegekből épültek... Nem vidám.)

   Ebben a trimeszterben csak két, 10-10 %-os, év végén is számító esszét kell beadnom, meg egy nem számítót, de lassan azért, remélem, kiderülnek a lehetséges címek, szeretnék időben elkezdeni munkálkodni, hogy szép legyen az utolsó pár duhami nap megint :) De hol van az még! Egyelőre Halloween közeledik, de az már november eleje, vigyázzatok magatokra, kössetek sálat!

"Megyünk az Őszbe..."

   A héja-nász ugyan elmarad most az avaron, de ez a fél sor megfelelőnek találtatott a mai bejegyzés címszerepére :) A trimeszter 10 hetéből ma telik le az első, holnap kezdődik a második, s a lelkesedés továbbra sem hajlandó csappanni. Abszolúte berendezkedtünk a házba, a lányokkal még a kezdetinél is jobban összeszoktunk, az előadások beindultak, az ősz megérkezett (Albion kincsei no.1.: a vízszintesen szitáló eső), rendes háziasszony módjára felfedeztem az alapanyagforrásokat és a takarítási beosztás is elkészült... (Balra fent a Wear kanyarulata a mai csodaszép, arany október napon...)

   Közkívánatra mellékelek néhány fotót a kunyhónkról. (A szobám jobbra az ablak, lent az ajtó felől nézve.) Az elmúlt másfél hét tapasztalati szerint ez valóban a legjobb a városban, legalábbis minden látogatónk megállapítja - inkább családi fészekre emlékeztet, semmint diákok átmeneti bunkerére. Az én kedvencem a szigetelő ablakok és a sztahanovista radiátor kettőse, szegény elhagyott melegvizes palackom a tavaly oly gyakori Raynaud-rohamokra várva árválkodik a polcon... A John's szuperközponti elhelyezkedéséhez képest a 7 Wakenshaw Road kívül esik ugyan a city-n, de egyáltalán nem vagyunk a Gilesgate-városrészben sem elhagyatottak, minden harmadik házban ismerős diákok laknak, sok a szomszédolás :)

   Lakótársaim (akikről itt és itt olvashatjátok régebbi tapasztalataimat) sokszorosan felülmúlják várakozásaimat. A leedsi Abivel nagyon egymásra találtunk, hozzám hasonlóan szókimondó és szarkasztikus leányzó, ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy Angliában Yorkshire tölti be a kelet-európai kihelyezett tagozat tisztjét... :) Juliet egy skót kisvárosból jött, melegszívű, kedves és szintén jó humorú csajszi, aki remekül megfelel házigazgató-számlarendező feladatainak is. Katie-vel hármasban ők együtt főznek vacsikat, én inkább külön utakon járok, de heti egyszer én is beszállok a közös étkezésbe. Hétfőn elsőként rám esett a főszakács munkája: rakott krumplit készítettünk, s egy kis pálinkával is megkínáltam őket. Fél kupica után lett is nagy vidámság az asztal körül, aranyosak ezek az északi népek :) 

  Azért másokkal is működik a szocializáció. Péntek este Ralucának tálaltam lecsót, vasárnap pedig az itteni magyarokkal folytattuk a közös főzés tavaly meghonosított, szép hagyományát. (Kibontottam az importált darát, lett belőle császármorzsa :) Szombaton eljött a nagy pillanat, a college-ban sor került a gyerekek és szülők találkozójára, s Tobyval mi is felkerekedtünk, hogy megismerkedjünk Dimitarral (Szófia) és Daphnéval (Szingapúr). Bolgár földim érdekes egy alak, fizikát meg matekot tanul, nem túl beszédes, viszont Tobyval végtelen eszmecserébe bonyolódott Istenről és az univerzumról... Daphne viszont nagyon aranyos, vidám, normális csajszi, úgyhogy van remény, hogy a családi vacsorák sem fulladnak majd abszolút filozofálásba :) (Lent a família a szombati összejövetel után.)

   Megint az egyetemi dolgokat hagytam a végére, ejnye-bejnye - pedig be vagyok sózva miattuk nagyon. Szociológiából dupla kredites módszertant tolok, az egyik fele általános, a másik viszont tiszta statisztika. (Az első előadáson a szimpatikus kínai előadó felállította az egész termet, s kórusban mondatta velünk: "Én nem utálom a statisztikát! Minden menni fog! Én értek a matekhoz!"... :) Másik tárgyam a rettentő relevánsnak ígérkező A társadalmi kirekesztés szociológiája, melyhez még csak egy fejezetnyi szöveget olvastam el, de máris látszik, mennyire aktuális a téma. (Arról esett szó, miként fejtegették egyesek már 200 éve is, hogy a leszakadó szegény rétegek teljesen haszontalanok és értéktelenek, értük tenni semmit nem kell, mert csak arra jók, hogy újratermeljék a "szegénység kultúráját"...)

   Antropológiából a Biológia, kultúra és társadalom nagy, interdiszciplináris kérdéseket dolgoz fel az előadásokon (pl. élet és halál, háború, homoszexualitás, intelligencia és öröklődés, nyelv), a szemináriumokon pedig az év végén beadandó projektre készülünk: egy érdeklődésünknek megfelelő kiválasztott témát kell alaposan megkutatni a könyvtárban, majd írni róla egy esszét. A Politikai és gazdasági szerveződések, illetve a Rokonsági és vallási rendszerek címüknek megfelelő antropológiai kérdésekkel foglalkoznak, nagyon szimpatikus fiatal előadók vezetésével. (Fent a kertünk egy naposabb délutánon.)

   Mára búcsúzom, este Monival futunk össze (tartani kell a kapcsolatot a domb aljában ragadtakkal is :), előtte meg még valami önző génről kell olvasnom... Áldás, békesség!

"...szép, mint mindig, énnekem..."

...az ősz, meg a visszatérés. Az irodalmi Borcsa már negyedszerre érkezett Durham tornyai közé, újra talárt ölt a kis vörös, és szép neki megint az ittlét. 9 napja indult Pestről a karaván, hogy gyönyörű Európa-túra után szombaton megérkezzen a Wear partjára. A tanév első bejegyzését az utazás képei illusztrálják, durhami fotók úgyis érkeznek majd dögivel később. (Jobbra a szamár lábát fogva kívánok épp valamit...)

Szeptember 26-án, hétfőn Prága érintésével autóztunk Brémáig, a közben megálltunk Terezínben is. A II. József által építtetett katonai állomáshelyet 1940-től vették birtokukba a nácik. A külső szemlélőnek a "zsidó településmodellként" prezentált Theresienstadtban valójában koncentrációs tábor működött. Érdekes élmény volt a látogatásunk - mintha kísértetvárosban jártunk volna, alig egy-két ember az utcákon, bemenni szigorúan sehova sem lehetett, mintha még mindig a "kétszer kettő józanságának" szellemében élne a hely.

Brémai három napunk alatt a Scheffler-bande fantasztikus vendégszeretetét élveztük. Nagy beszélgetések a tatabányai bor mellett, biciklizés a Weser-parton, hatalmas séták a macskaköves brémai belvárosban, sőt, még egy bremerhaveni látogatás is belefért a programba. Péntek reggel aztán ismét autóba ültünk és Amszterdam érintésével egészen Bruges/Brügge/Brugge-ig utaztunk. Az én külön kívánságom volt a középkorból megőrzött gyönyörű belga városka meglátogatása, aki látta az In Bruges című opuszt, bizonyára érti kíváncsiságomat. :) Nem csalódtunk, a hely tényleg csak valami tündérmeséhez hasonlítható. (Balra a Bruge-i városháza tornya, a filmben is fontos szerepe van...)
Szombaton korán indultunk a Dunkerque-i kompkikötőbe, ahonnan Doverbe utaztunk. Hál' Istennek az egész héthez hasonlóan a csatornát átszelve is csodaszép napsütésben volt részünk, nem lett senki tengeribeteg. Dovertől indult a nagy megmérettetés a balos utakkal, de Anya szuperül vette az akadályt, sőt, még én is kormányoztam egy keveset. Nottingham-ben megpihentünk egy pohárkára Ribáry Marci társaságában, aki Oxfordból Robin Hood-ékhoz tette át székhelyét, estére pedig szerencsésen Durham-be értünk, immár az új lakóhelyemhez! (A túra teljes képanyagát ide kattintva találjátok.)

Tavalyi (és remélhetőleg idei) bébiszittelős családomtól visszaszereztük a nyáron náluk tárolt kincseimet is, de az igazi berendezkedést csak vasárnap kezdtem el, addig inkább a szülői díszkíséret társaságát élveztem még egy kicsit. A katedrális és a John's meglátogatása után a megürült Dönci vasárnap délelőtt elszáguldott Pest felé, s hála Istennek szerencsésen meg is érkezett. Én viszont maradtam a szeles északon, s azóta is remekül érzem magam. (Jobbra a csatorna és a délre tartó ellenjárat.)
Részt vettem a vasárnap érkező elsősök fogadásán, s találkoztam a már napok azelőtt befutott college-fiammal, a bolgár Dimitarral is. (Nagy családi összeborulás szombaton esedékes.) Nagyon jó volt újra látni a régi arcokat, távoli és közelebbi barátokat, megszemlélni néhány másik bérelt lakot, s megmutogatni a miénket. A fél-ikerház világos, meleg és csinos, mostanra sikerült is teljesen belakni (képek legközelebb). A lakótársak, akikkel abszolút kijövünk, nemcsak tiszták és precízek, de jófejek is. Tegnap este megérkezett Raluca is, akivel a kicipelt magyar bor-kollekcióm első üvegét csapra ütve beszélgettünk rögtön hatalmasat. (Jut eszembe, aki még nem látta az augusztusi nála tett látogatásom képeit, itt nézze meg!)

Végezetül azért a nem elhanyagolható egyetemi dolgokról is ejtek pár szót. Sajnos idén a két tanszékemnek nem annyira sikerült összekombinálni a dolgokat, így kénytelen vagyok lemondani a Humánökológia, genetika és egészség című tárgyról, és mivel ezzel eldöntöttem, hogy jövőre szociológia disszertációt írok, az antropológiai módszertant is szeretném lecserélni - csak, hogy  bonyolultabb legyen az élet... A társadalmi kirekesztés szociológiája és a Politikai és gazdasági rendszerek viszont már kiküldte az első infókat a menetről, nagyon izgi!
Élőben legközelebb karácsonykor, de az nincs is olyan messze, ugyebár, a város tele ádventi házikókkal, hópelyhes kirakatokkal és rénszarvasokkal... Addig pedig még jelentkezem sokszor, vigyázzatok magatokra otthon! (Balra a templom egere a brémai dómból.)