Harisnyás Pippi hajóra száll

   Vagy vonatra. Holnapután. De addig is megírja a már bizonyára nagyon várt harmadik beszámolót az északi végekről. A kedves Pippi már azt se nagyon tudja, hol kezdje, de talán mégis ott, ahol legutóbb abbahagyta. Április elején kitört a tavaszi szünet Brémában és környékén, így sajnos az iskolákkal egyetemben a templomi kávézó sem üzemelt egészen máig, meg egyáltalán, teljes pangás szállta meg a várost. Azért egy nagy előnye volt a szünetnek: rengeteget tudtunk programozni Ágicával! Többször voltunk usziban - itt részem lehetett a hatalmas élményben, amit a koedukált szaunában meztelenkedés jelent... Mondjuk a szaunák nagyon menők, mindenféle hangulatvilágítás meg illatos, 100 fokos levegővel legyezgetés van, utána  pedig az ember a fejére ránthat egy dézsányi hideg vizet. Ágica nénémmel shoppingoltunk is valami outlet központban, ahol egészen váratlanul felbukkant egy Lindt üzlet is, amitől én majdnem megbolondultam, mert minden iszonyat finom csokit féláron szórtak, a Lindor golyócskákat pl. óriási zsákokban, szóval ilyen helyen szem nem marad szárazon... Aztán jártunk még Hamburgban, ahol nemcsak a Kunsthallét és a belvárost láttuk, de a Grand Budapest Hotelt is egy dohos szagú, alternatív kis moziban, eredeti nyelven, német felirattal, mindkettőnknek nagyon tetszett. (Jobbra fent Hamburg, városháza.)

   Igazán új bekezdést érdemel a mozinál komolyabb kulturális nevelésem, ti. két János-passió előadás, egy Mahagonny meg egy Traviata. Egy nappal azután, hogy meghallgattuk a brémai Glockéban a szezon kötelező passióját, Ágicát behívták brácsázni egy korombeli tanulókarmester első nagy vállalkozásába: egy közeli városka templomában adták elő a Jánost, meglehetősen amatőr zenekarral, de azért ezt is meghallgattuk. Johannes pedig a két operában énekelt, a Mahagonny utolsó előadása különösen nagy élmény volt nekem. Az állítólag hatalmas népszerűségnek örvendő rendezés a cselekmény első felét a színház minden elképzelhető helységébe szórta szét, a közönség (a város népe) oda vándorolt, ahova akart, mindenhol képernyőkön követhette a különböző zegzugokban, lépcsőházakban, átriumokban éneklő művészeket. A város tündöklését illusztrálandó a pezsgő ára időközben 5 euróról másfélre csökkent, így mire "kitört a vihar" Mahagonny városa körül, már az egész közönség meglehetős jókedvre derült. Ekkor viszont mindenkit betereltek a székektől megszabadított nézőtérre, ahol a földre, pokrócokra telepedve, testközelből nézhettük végig a cselekmény további részét, egészen a drámai, antikapitalista végkifejletig. (Balra a húsvéti tűzijáték.)

   Majd' elfelejtettem, április 5-6-án megjártam Berlint is! Megcselekedtem, amit megkövetelt a haza (erőfeszítésem kb. annyit nyomhatott a latban, mint Leonidasz háromszáza Xerxesz seregével szemben, de legalább megcselekedtem...), és persze némi városnézésre is jutott idő. A méltán híres zsidó múzeumba még vissza kell menni, mert a felénél többet nem nagyon láttam; a kiállítás méreténél még lenyűgözőbb viszont színessége, érdekessége, a rengeteg "interaktív" lehetőség, mely a látogatót is a kiállítás megalkotójává teszi, a nevezetes épületről nem is beszélve! Tényleg csak ajánlani tudom :) A berlini éjszakát Dávid egyik kieli haverinájánál töltöttem, aki a barátjával, a kisfiával és egy hatalmas kutyával lakik Weißensee egyik kiköpött budapesti bérházában. A vendéglátók nagyon kedvesek voltak, igazi berlini embereknek tűntek, amennyire hihet az ember a kontinensen terjedő pletykáknak Berlin fantasztikus hangulatáról. Másnap a nagykövetségtől elsétáltam a holokauszt emlékműhöz (ld. jobbra + a közelében megtaláltam a holokauszt homoszexuális áldozatainak emlékművét is!), aztán a Checkpoint Charlie körüli turistacsalogató cirkuszból kiválasztottam egy aprócska múzeumot, ahol mindent megtudtam a hidegháború berlini és német vonatkozásairól. Aztán hazabuszoztam, a vasárnap estét pedig eredménynézegetéssel és sírva vigadással töltöttem (ld. Lackfi János: Milyenek MÉG a magyarok - Régen tép).

    A húsvéti hétvége nagyrészt örömködéssel telt: megérkezett Durhamből (illetve konkrétan most Frankfurtból, a szüleitől) Katie barátném! Meg Dávid is! Óriási beszélgetésekkel és városnézéssel telt el pár szuper nap, meg azért a szezonális örömöknek is hódoltunk: nagypénteken lazacot sütöttem, húsvét hajnalban kalácsot (ld. balra), és megjött a nyuszi is. Hozott sok-sok csokit, és minden gyereknek más meglepetést, nekem két Astrid Lindgren könyvet németül: az itt híres Oroszlánszívű testvéreket és PIPPIT! Már két fejezetet lenyomtam a copfos vörös kalandjaiból, nagyon boldog vagyok az új könyvvel! A terv szerint ezt fogom olvasgatni pénteken hazafelé, a 15 órás vonatúton is, úton a Déltenger felé... Sajnos csak néhány nap lesz ez most, hétfőn már utazom vissza és belevetem magam a nyelviskolás életbe - melyről szintén rendületlenül tudósítok majd.

Telt-múlt az idő...

   ...s a kis taláros egyre otthonosabban érezte magát a bicikliutas Brémában. Jó rég írtam az előző bejegyzést, azóta tényleg sok élmény összegyűlt. A legfrissebb persze Slemi látogatása, akit tegnap délután tettem fel a vonatra nagy "albán szamarazás" közepette (ez is egy Csiszér-Scheffler-mondás, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mit jelent, főleg, ha az ember tudja, hogy mit csinál egy albán szamár...), de még az ő érkezése előttről is maradt beszámolnivaló.

   Dávid is visszautazott tegnapelőtt Kielbe sajnos, de előtte még sokat segített nekem, meg programoztunk is együtt. Elintéztük például a Volkshochschule nyelviskolájába való beiratkozást: itt jópár tesztet kitöltöttem, melyekből hamar kiderült, hogy a szinte ingyenes, menekülteknek szánt ún. Integrationskurs-ot nem nekem találták ki, de még a kettővel fölötte lévő fokozat is túl könnyűnek bizonyult. (Kicsit megleptem a nénit, aki a beszédem, pontosabban annak hiánya miatt kicsit alulbecsülte a némettudásomat :) A nekem megfelelő kurzus április végén kezdődik, két hónapos lesz, úgyhogy addig hivatalos némettanulás nélkül kell kibírni, de sebaj. Dáviddal jártuk meg a brémai galériában a Picasso-kiállítást is, nekem nagyon tetszett. Picasso egy késői, Sylvette nevű modelljéről szól főleg, a festményeket fotókkal kiegészítve mutatják be, hogyan alakult a kapcsolatuk.

   Mióta nem írtam, két olasz éttermecskét is meglátogattunk: először családilag ünnepeltük a CEU-s sikert, majd mikor a fiúk elutaztak Tatabányára, Ágicával "kirúgtunk a hámból" egy kis grillezett lazaccal meg tonhalas borjúval... Én máshogy is: egyik reggel hajnalban pattantam ki az ágyból, hogy elkísérhessem a kedves szomszédasszonyt, Manját az iskolájába, ahol harmadikos gyerekeket tanít. Itt egy órát eltölthettem egy másik nénivel, aki cigány gyerekek külön tanítására specializálódott. [Biztos sokan hallottátok már, hogy a cigány szót itt már egyáltalán nem szabad kiejteni, helyette a "roma és szinti" kifejezés használatos, egészen a cigánypecsenye és hasonló szavakig menően (erről bővebben itt) - csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha valaki nem roma és nem szinti, de mégis cigány, akkor mi a helyzet...] Két nagyon aranyos kisfiúval foglalkozott most a néni egy órát, számoltunk, írunk, játszottunk boltososat, szóval volt minden, mi szem-szájnak ingere. Később Manja osztályával töltöttem pár órát, érdekes volt megfigyelni, mennyivel szabadabb az iskolai oktatás is, mint otthon. Nagy örömömre Manja felajánlotta, hogy bármikor mehetek vele, sőt megkért, hogy még az osztálykirándulásra is kísérjem el őket!

   Péntek este megérkezett Magyarországról Dávid, Johannes - és Slemi. Nagy volt az öröm! A következő napokat városnézéssel, borozgatással, sajteszegetéssel töltöttük. Hál' Istennek már jó ideje szinte állandóan süt a nap, Slemi ittléte alatt is kegyes volt az időjárás, így megmutathattam neki, milyen jól lehet a Werdersee partján vagy a Bürgerparkban heverészni. Megnéztük a templom egerét a dómban és a muzsikusokat, ittunk Beck's-et a Weser partján és a templomi kávézóban, focimeccs mellett. Hétfőn még Bremerhavenbe is átugrottunk, remélve, hogy megláthatjuk a kis jegesmacit (itt van róla kép), de sajnos őt továbbra is rejtegetik. Láttunk viszont melankolikus csimpánzokat, fókákat, pumákat és vidrákat. Tegnap szomorú búcsút vettünk Slemivel, de bő három hét múlva újra találkozunk, amikor hazaugrom pár napra.

   De addig még sok lesz a tennivaló! A hétvégén utazom Berlinbe szavazni (menjetek ti is!), húsvétkor durhami barátnőm, Katie látogat meg, s szerveződik program a szír menekültházban is. Élvezem a tavaszt, Ágicával teleültettük az előkertet (ld. fent), a szobámban tulipánok díszelegnek, és ma megsütöm az idei első rebarbarás sütit!