Nyugaton a helyzet változatlan

   "Roppan a jégen a hajnal / lépte a szürke hidegben." Meg roppan a jégen a futók lépte is, főleg hajnalban vagy délelőtt, persze. Csatlakoztam a "cross country club"-hoz, ma vettem részt először az edzésen, a 4 mérföldes helyett egyelőre a 3 mérföldes rövidebb távot választva. Az országot ugyan nem szeljük át minden szombaton, de azért teszünk egy szép kört, társaságban, szervezetten még a lihegés is vidámabb.

   Ahogy a cím is mutatja, itt az élet egyelőre nem túl vad. A legtöbb feszkót még mindig a házkeresési macera jelenti, de remélhetőleg most már mielőbb kialakul a végső képlet, s nektek is beszámolhatok róla. Néhányan már hallottak arról a szintén nem elhanyagolható fejleményről is, hogy Henrietta szobatársnőmmel valószínűleg hamarosan szétköltözünk. Tudom, hirtelennek tűnik a váltás, engem is meglepett a dolog. Nem személyes konfliktusról van szó, Henrietta mostanra fundálta ki, hogy képtelen kétágyas szobában lakni. Ezért aztán mindent megtesz, hogy szerezzen valahol a közelben egy egyágyasat: mivel a John's-nak pillanatnyilag nincs szabad single room-ja, érdeklődnek neki a környékbeli college-okban, de végső esetben akár a városba is kitelepedne. Mindenesetre izgalmas és nagy változás lesz, majd erről is jelentek.

   A héten több mindent is kézhez kaptam. Például az eddigi egyetlen summative (év végén is számító) esszémet, hála Istennek 77 % lett, most már "csak" tartanom kell a színvonalat... Ezen kívül 57 (!) nap utazás után megérkezett Anya névnapi csomagja is, benne egy csomó Szamos-szaloncukorral! November végén adtam le a rendelést egy blogbejegyzésben, s repültek is rögtön az anyai puszik - mondanom sem kell, így megkésve is rettentően örültem a küldeménynek. Szerdán sor került a trimeszter első evezésére is! Ugyan a Wear-en délutáni csúcsforgalom volt, s a tempónkon is van mit fejleszteni, nem jöttünk ki egészen a gyakorlatból. Beindult a hajléktalanmisszió is, kedd délben egy Fedél Nélkül-árusnak sikerült forró csokit kínálnunk.

   Hétfőn jó adag hallelujával és kvázi kereskedelmi forgalomba hozott imádsággal körítve hallottuk a katedrálisban az egyik chilei bányász élménybeszámolóját. Ugyan a körítést elég ízléstelennek találtam, a bácsi élményei nagyon érdekesek voltak. 17 napig napi fél kiskanál tonhalkonzerven és egy kekszen éltek! Ugyan múlt vasárnap már nem kaptunk jegyet, szerdán sikerült bejutnunk A király beszédére, nekem nagyon bejött. Ehhez a társaságot két john's-os barátné mellett a múlt héten megismert román leányzó, Raluca biztosította. A mozi előtt megittunk egy pohár bort, s hihetetlen jót beszélgettünk. Főként az angol és a kelet-európai kultúra és élet különbségeit tárgyaltuk ki így első körben, nagyon élveztem, hogy abszolút megértettük egymást. Nyáron esedékes egy kis közös Erdély-járás...

   Sajnálom, hogy ez a beszámoló sem lett olyan izgalmas, mint a Silent Witness két hételeji része. Népszerű angol krimisorozatról van szó, sokakat sokkolt, hogy a jóképű patológus főszereplő az egyik részben látszólag meghalt, majd "feltámadt" - mindezt Budapesten! Nemcsak, hogy nálunk forgatták, maga a történet is magyar vonatkozású, rengeteg magyar színésszel, még több magyar szöveggel benne. Egészen elolvadtam. Aztán nem győztem magyarázni a briteknek, hogy nálunk sem mindenki maffiózó és nem lőnek le random embereket a Duna-korzón... :)

   Ki tudja, talán legközelebb, ha nem is olyan véres, de legalábbis hasonlóan érdekfeszítő történetet tálalhatok én is. Bár már a college tutor-om is megmondta, hogy az Epiphany Term a "legnormálisabb". Nincs gólyahét, de vizsgák sem, nincs Bailey Ball, de John's Day sem, lesz viszont Novice Cup, meg jópár esszé. Ha totál unalomba fulladna a taláros vörös naplója, elmegyek hotdogosnak.

Vízkereszt meg amit akartok

Nagyon jólesik taláros lelkemnek, hogy már többen reklamálták a friss blogbejegyzést. Ezen felbuzdulva nem is várom meg, hogy elteljen egy egész hét a megérkezésemhez képest, már most nekiállok körmölni a naplóba. Hétfőn indult el a második harmadév, melyet a névadók szerint a vízkereszt határoz meg. Epiphany Term követi nálunk az őszi Michaelmas-t, mely Szent Mihály ünnepe után kapta a nevét.

Őszintén szólva ez az első néhány nap még nem igazán a tanulás jegyében telt. Annyira belejöttem otthon a semmittevésbe, hogy most sem sikerült még visszalendülnöm a szokásos ritmusba. Mentségemre legyen mondva, az eddig visszakapott esszéim alapján a Michaelmas alatt megfelelő szorgalommal dolgoztam (s jó szokásomat tartsa meg az ég!). Mielőtt beszámolnék az eredményről, el kell mesélnem, hogy egyik szemináriumvezetőnk már előre beharangozta: ugyan százalékos skálán mérik az teljesítményt, de az első év első esszéje esetében az 50-65 %-os eredmény már jónak számít, azzal bárki meg lehet elégedve. Osztályzatok is vannak egyébként, 70-100 % a first class, első osztályú, kiváló dolgozat. 60-69 % között 2.1, 50-59 % között 2.2, 40-49 % esetében 3 a jegy, bukás a 40 %-ot el nem érő teljesítményért jár.

Már szerdán visszakaptam az elsőt: kriminológiából 59 %-ot értem el, 2.2-es osztályzatot kaptam - tulajdonképpen megnyugodtam az erős közepes eredmény láttán. Az első meglepetés akkor ért, mikor megérkezett a főemlősös dolgozat értékelése: 72 %, első osztályú. Még inkább megörültem, hogy a Marx-ról írt esszém 70 %-os lett, 2.1 és 1 határán mozog. Tegnap végre visszakaptam a módszertani munkát is, mellyel rengeteget szenvedtem, s igencsak bíztam benne, az előadó értékeli extrém témaválasztásomat. Százalékot nem írt ugyan rá a bácsi, de a szöveget egekig magasztalva ezt is first class-nak minősítette. (Én itt éreztem egyedül, hogy valóban megérdemlem ezt az elismerést.)

Úgy tűnik, tanulmányi szempontból eddig legalábbis jó úton járok, remélem, a jövőben is sikerül majd tartanom ezt a színvonalat. Ami a szocializációt illeti, az otthon megszokott kényelemhez képest megint kicsit nehezebb a kommunikáció (mégsem mindegy, hogy 10 éve vagy 2 hónapja ismeri-e az ember a haverokat), ezen enyhített a Matyi és Bálint hétvégi látogatása. Cambridge-ből vonatoztak fel hozzám tegnap délután 24 órára, melybe hál' Istennek sok minden belefért. Lenyűgözte őket a katedrális, megkóstolták a john's-os kosztot és a bár kínálatából is válogattak. Megismerkedtek néhány itteni figurával, és persze nyugtázták, hogy látszik, valóban jól érzem magam az északi végeken. (Aki nem ismeri őket: Bálint osztálytársam volt a Radnótiban, most a cambridge-i Trinity College-ban leledzik, Matyi alattunk járt eggyel, s mindannyian lelkes tagjai voltunk az Ahmed Didikar nevével fémjelzett drámacsoportnak. :)

A trimeszter eleje a legtöbb elsősnek a lázas "házvadászat" jegyében telik. Én a második tanévet a már sokat emlegetett német barátnémmel, Katie-vel töltöm majd egy albérletben. Két ismerős angol leányzó tartozik még a csapathoz a Collingwood College-ból, de a terv szerint még 1-2 nemzetközi diákkal szeretnénk bővíteni a kört, ha találunk ilyet. Elég lazán kezeljük ezt a ház-dolgot, a fejleményekről majd beszámolok.

Többekkel szóba került már, hogy ebben a harmadévben szeretnénk a college-on kívül is ismerkedni. Sorsomat kezembe véve írtam egy emailt az egyetemi román társaság címére, kérve, tájékoztassanak majd a programjaikról. Másnap érkezett válasz egy Raluca nevű lánytól: szívesen látnak majd a society filmes estéin is, de addig is ugorjak be a Van Mildert College-ba, ahol aznap nemzetközi vacsorát tartanak, lesz román kaja, s pálinka is. Rögtön fogtam Katie-t, s elszaladtunk megnézni az eseményt: kiderült, minden héten megtartják, mindig más főz; a sok román mellett találkoztunk bolgárral, lengyellel, hollanddal, franciával, indiaival is. Mindketten nagyon belelkesültünk, máskor is megyünk majd, s én egy magyar estet is szívesen vállalok. A nagyváradi Raluca pedig főleg elnyerte a tetszésem, nagyon okos és jófej csajszinak tűnik, remélhetőleg lesz még beszélgetésünk.

Próbálom rendezni jegyzeteim sorait, de a jövő hét más izgalmakat is tartogat. Holnap A király beszéde lesz műsoron a moziban, s lassan újraindul az evezés, meg a hajléktalanmisszió is. Szép volt a karácsony otthon, a testem székelykáposztától, a lelkem az otthon melegétől dagad, előbbi majd visszafogy, utóbbi, remélem, nem. :) Legközelebb nyáron látom majd a hazát, addig ki kell tartania a porciónak. Itt az ég kék, de zúzmarások a reggelek - én nagyon várom a tavaszt.