December vigíliáján

Megint eltelt bő három hét... Ennek az az előnye, hogy most már tényleg itt az ádvent, meg András, Borbála, Ambrus és Miklós, de a tavalyi bejegyzések címében már lelőttem ezeket a poénokat, úgyhogy nem sokra megyek vele. Ma nemcsak sok fontos embernek van névnapja (akiket Isten éltessen! :) de a skótok is ünnepelnek. Elhalványítja viszont Szt. András fényét a hétvégén tényleg beköszöntő ádvent. Ma megjártam a katedrális előtt felállított vásárt, végigkóstoltam minden sajtot, balzsamecetet és chillyszószt, egész jól is laktam :) Még nagyobb lett az öröm, mikor hazaérve megtaláltam Anya küldeményét, mely minden IZSSZK- és IMSZK-tagot kielégítene, a szaloncukrok mellet pedig mézeskalácsformák is érkeztek. Ezeket holnap fogjuk használni, készül az idei ádventi koszorú (meg biztos egyebek is) mézeskalácsból, az ajtóra már felkerült a koszorú (ld. jobbra fent), az ablakokat is kidekoráltam (ld. legalul), és szedtem fenyőágakat az erdőben... Az aszalt szilva likőr hamarosan összeérik, már jó ideje csak Szabad-e bejönni ide betlehemmel? és Karácsonyi oratórium szól... Türelmetlen vagyok, na. :)

Az elmúlt hetekben meglehetősen sok időt emésztett fel, hogy azon duzzogtam, mennyire unalmas a jogi pluralizmusról szóló antropológiai esszétéma. Egészen addig folytattam ezt a kellemes tevékenységet, míg már csak három napom maradt, amikor is leültem megírni az esszét, és kiderült, hogy a téma valójában nem annyira gyilkos. Az iromány egyébként is csak gyakorlás még, a kritika után kiegészített változata fog majd számítani. Begépeltem közben az összes brit interjút, most következik az irodalmi fejezet összeállítása, meg magyar alanyok kerítése... Egyet már találtam, és dolgozom az ügyön szorgosan. Pont ma zajlott le az Anyagi kultúra évvégi kiállítós projektjéhez a partnerkeresés. Kettesével kell majd berendezni egy-egy tárlót, így mindenkinek igazítani kellett kicsit az eredeti terveit. Én alapvetően valami kelet-európait szerettem volna, de a gyűjteményben szégyenszemre semmi nem akad arról a vidékről. A hímes tojáson és a májusfán gondolkodva eszembe jutott viszont a termékenységi szimbólumok érdekes témája. A partnerem végül egy olyan lány lett, akit az előre szervezett házasságok érdekeltek. Kompromisszumként valami udvarlás-házasság, szabad választás-szülők, miért házasodunk, mi alapján választunk témában állapodtunk meg.

A múlt hét elején megtámadott valami kis vírus, de szerencsére kigyógyultam belőle a hétvégére, mikor Londonba látogattam. Slemivel és az Oxfordból csatlakozó Raluval megnéztük a Wellcome Collection-t, a Wellcome Trust nevű alapítvány gyűjteményét. A Wellcome Trust-ot egy Henry Wellcome nevű bácsi hozta létre, aki a 19-20. század fordulójának egyik lelkes amatőr antropológusa, és jótékonykodó üzletembere volt. Alapítványa azért is fontos, mert Jann édesapja, Oliver az általuk finanszírozott Sanger Institute-ban kutatja a maláriát... Na mindegy, van ez a galériájuk Londonban, melynek állandó része egyrészt Henry Wellcome orvostörténeti gyűjteményét, másrészt egy kortárs orvoslásról szóló kiállítást tartalmaz. Előbbi engem teljesen lenyűgözött, minden volt kínai kínzószéktől zanzásított fejig és középkori amputáló fűrészekig... Az időszaki kiállításon a halál témáját feldolgozó műalkotásokat mutattak be. Másnap Slemivel megjártunk egy Temze-parti ádventi vásárt, és ugyan 800 ft/decis áron nem ruháztunk be forralt borra, otthon csináltam, és megittuk a tetőn, ami nagyon jamesbondos élmény volt :)

Rettentően várom már a hazamenetelt, az otthonlétet, a családi karácsonyt, a Vörösmarty teret, a nyugit, a libamájat, mindenkivel a találkozást. Addig igyekszem nagyon, nemcsak a házat dekoráljuk ádventire, de hétfőn lesz egyetemi carol service a katedrálisban, kihúztuk a neveket a házban a lányokkal az ajándékozáshoz, és ha már nagyon rámtörne a giccses hangulat, nézek egy kis Killinget (a kedvenc dán krimim...), nemrég kezdődött a 3. évad, irtó izgi, és megfelelően véres, nyomasztó, és nemkarácsonyi :) Igyekszem ám tanulni is, hogy megérdemelten pihenhessek majd két hét múlva. Szép ádventet mindenkinek!

Luthertől Mártonig

Így, három hét elteltével jelentkezik újra a taláros! Visszaállítottuk az órát, sötétedik nagyon, közelednek a határidők,  felgyorsult az idő, pár napon belül eltelik a trimeszter fele, mégpedig a lassabbik fele... Durham megfelelően északi és hideg, október végén esett a hó, de november ellenére egész kegyes a nap, és amíg le nem megy délután 3-kor, szépen süt. A levelek hullanak, lehet szépen fotózni. Ami a bejegyzés címét illeti, a lilakáposzta mellé ugyan nincs se libám, se újborom Márton napját köszönteni, de legalább a reformációról megemlékeztünk egy protestáns pacsival, Abi meg én, Beth nagy megbotránkozására: mindenszentek előestéjén...

Október 20-án sor került a III. (az utolsó durhami...) töki pompos estre, hatalmas nemzetközi sereglet részvételével. A társaság ezúttal viszonylag egységes frakciókban beszélgetett (a John's britjei, a magyar tömeg rengeteg új arccal, a román-lengyel küldöttség, és a maradék, akik valószínűleg azért nem véletlenül keveredtek egymás mellé: Slemi, Dia, és utóbbi egy-egy svájci és indiai barátja...). Nagy örömömre délről nemcsak Slemi érkezett meg, hanem Ralu is; a pompos remekül sikerült, készült sajtos rúd és nemzetiszínű mázzal bevont kakaós lepény is (kis csokikorongok jelezték a zászló lyukát a sütikockák közepén...). Borban, pálinkában és Pick szalámiban persze ezúttal sem szenvedtünk hiányt, nagyon jól érezte magát mindenki, azt hiszem. (Fent a november 5-i Bonfire Night-ra készített toffee apple-k, cikket is írtam az ünnepről.)

Fontos esemény még, hogy beindult a szakdoga-projekt nagyon. Pár heti készülődés után - amikor is vázoltam a módszertani fejezetet, kitaláltam a kérdéseket, és három próbainterjút is csináltam - a SGIA (a politika és nemzetközi tanulmányok tanszéke) titkárnőjének segítségével kezdtem interjúalanyokat toborozni. A szétküldött provokatív email annyira sikeres volt, hogy egész sereg elsős rohamozott meg, jó sokat kellett szégyenszemre visszautasítanom. Viszont öt szerencsés kiválasztottal (három fiú és két lány) ezen a héten találkozom, hogy megosszák velem a nemzetekről, nemzetükről, nacionalizmusról alkotott véleményüket. Három interjún már túl is estem, egy londoni konzervatív legény ("a brit nemzetet a történelme definiálja") és egy szintén londoni liberális leányzó ("fogalmam sincs, mi az, hogy brit, és nem is érdekel") mellett egy skót fiú is köztük volt, aki rühelli a skót nacionalistákat, ellenben nagyon lelkes brit honpolgár. Iszonyatosan izgi az egész, nagyon élvezem! :)

Jogi antropológiából kell majd ebben a trimeszterben megírni egy esszét, ez egyelőre nem számít, viszont a továbbfejlesztett változata rögtön a szünet után adandó be. Az állatos antropológiai tárgyból is ki kell dolgozni a januárban esedékes esszé tervezetét. A gender és szexualitás szociológiája nagyesszé témáját sikerült megtalálni, egyeztettem az előadóval: a karizmatikus egyházak kiadványait, cikkeit, szórólapjait fogom elemezni a házasság előtti heteroszexuális kapcsolatok témájában - avagy hogyan regulálják ezek az egyházak a szexualitáshoz kapcsolódó érzelmeket, véleményeket és gyakorlatokat a fiatalok körében. Holnap este már harmadszorra megyek a college bár "kidobólányaként" dolgozni a John's-ba, az ajtónál ülve kell az érkező idegenek diákigazolványait elkérni, nevüket egy nagy könyvbe följegyezeni (most, hogy így leírom, ez elég diktatórikus gyakorlatnak tűnik... na mindegy :), közben meg lehet olvasni, és ezért óránként 6 fontot bezsebelni. Élvezem.

A társalkodásra közben persze nem lehet panasz. A lakótársak jópofák (balról Beth, Borcsa, Abi, Laura), Diával napi a magyar nyelvű kapcsolat, és Londonba is el tudtam menni a múlt hét végén. Slemivel megnéztük a Skyfallt, meg Laurával és Sashával is összefutottunk egy kis indiaira. Legközelebb 2 és fél hét múlva utazom le, aztán a december 8-i nemzetközi karácsonyi bulira megint érkezik Slem. Ez azért is fontos, mert teljesen be vagyok sózva, hogy jöjjön már az ádvent, úgyhogy jó előre tervezek megint, számolgatom, mennyi diót kell hagyni a bejglire, Karácsonyi oratóriumot hallgatok, segítettem Abinek likőrt gyártani az ünnepekre (a sajátom is készül hamarost...), legyen már december 1. Meg 14., mert akkor repülök haza, lesz flódni is, és forralt bor és interjúk a magyarokkal és minden szép lesz. Addig vasárnap, ha Mártont nem is, a lengyel függetlenséget megünnepeljük a Van Mildert College nemzetközi társaságában (kb. minden nemzetközi ismerősöm abban a college-ban kötött ki valami oknál fogva, de most már én is beépültem), és rendületlenül dudorászom, "Jöjj, népek Megváltója!" :)

A vég kezdete

Most, hogy már majdnem 2 hete Durhamben és majdnem 4 hete Angliában tanyázom, pont eljött az ideje egy tisztességes tanévkezdő beszámolónak. A taláros vörös utolsó évadját kezdi a macskaköves dombokon, ejtsünk most pár könnycseppet a rohanó idő felett… De azért ne sokat, inkább vessük szemünket a durhami harmadév szívmelengető örömeire. Hiányzott már az irodalmi Borcsa, mi? :) A fantasztikus, napos és hosszú nyári szünet után (képek az olasz túráról), melybe Kecskeméttől Bagig, Fonyódtól Ravennáig és Nagyváradtól Londonig minden belefért, szeptember 22-én repültem vissza a szigetre. A Sleminél töltött két hét persze szempillantás alatt eltelt, bár a londoni mókák mellett belefért Dávid látogatása Brémából és egy oxfordi kör is Raluval, Krisztáékkal, Jannékkal. Október 6-án vonatoztam fel a szeszélyes időjárású Londonból a megbízható állandósággal hideg Durhambe. (Fent egy észak-olasz hegyi tavacska.)

A trimeszter első hete főleg bevezető órákkal telt, de arra pont elég volt, hogy teljes lázba hozzon a tanévet illetően. Szociológiából a duplakredites szakdogához új témavezetőt kaptam, egy igen hasznos tanácsokat adogató profnénit, aki a módszertani fejezet azonnali megalkotására biztatott. Elmagyarázta, a lényeg az önálló kutatás és ismereteim bizonyítása, a nagy minta helyett inkább mélyebb válaszok keresése. Ezért aztán a kérdőíves akcióról letettem, interjúk lesznek, s remélem, fókuszcsoportok. Hamarosan elkezdődik a kérdések tesztelése, ehhez lelkes politikát, jogot és nemzetközi kapcsolatokat tanuló ismerősöket igyekszem majd megnyerni… Be vagyok sózva. (Fent a firenzei Santa Maria Nouvelle templom.)

Nem kevésbé izgalmas a maradék négy tárgy. Tanulok jogi antropológiát és „nem emberi antropológiát”. Utóbbi az állatok (és egyéb nem emberi entitások, pl. tárgyak és szellemek) az emberi kultúrákban betöltött szerepét vizsgálja, egy fiatal, román származású előadó vezetésével. Matei személyes sztorival magyarázta el a kérdés lényegét: a 80-as években családostul Franciaországba emigráltak, ő kisgyerek volt még. Franciául nem beszélő nagy-nagynénikéje vigyázott rá, aki egyszer tonhalkonzervet vásárolt, s azzal etette meg a kisfiút. Matei édesanyja hazatérve megállapította, hogy macskakaját kapott a gyerek. A nagynénike nem értette. Mi az a macskakaja? Ez teljes nonszensz. Romániában órákat áll sorba az ember, hogy húst szerezzen a családjának, itt meg külön konzerv a macskáknak? Kizárt. :) Tudva, hogy mennyit elmond a két társadalom adott helyzetéről és szerkezetéről a macskakonzerv létezése, bárki beláthatja, milyen fontos kérdésekről szól majd a tárgy. (Balra fent egy velencei macsek, ő nem áll túl nagy tiszteletben...)

Anyagi kultúrából heti két órára találkozunk. Ez általában előadás + szeminárium technológiáról, művészetről és egyéb anyagi kultúrát érintő kérdésekről, de sokszor lesz gyakorlati foglalkozás is, múzeumlátogatás, rajztanulás, fotózás. Az év végén egy esszé mellett a fő számonkérés a párokban elkészített kiállítási tárló lesz. Egy adott kultúra vagy egy bizonyos motívum bemutatására szerveződnek majd a remélhetőleg szépen, ízlésesen és érdekesen összeállított tárlók, amelyek egy évig ki is lesznek állítva a tanszék épületében. Válogathatunk a 2300 tárgyat tartalmazó gyűjteményből, de saját anyagokat is lehet használni. Már tervezem, hogy a Kelet-Európát illetően felettébb hiányos kollekciót nagylelkű korondi kerámia / viaszos pirostojás / háziszőttes adománnyal fogom gazdagítani :) (Fent az emberi eszközhasználat egyik korai példája: a Paradicsomból kiűzött Ádám és Éva földet művel a modenai dóm falán...)

Szociológiából a maradék krediteket A gender és szexualitás szociológiája adja. A nagyon fiatal előadó most került a tanszékre, még friss és lelkes, ráadásul a téma sem az a bealvós, úgyhogy nagyon izgalmas előadások várhatók. A tanár megmondta, hogy érzékeny és felkavaró kérdésekkel lesz dolgunk (aki nem bírja, jobb, ha még az elején távozik), vitát vár (de csak tudományos érvekkel – az undor és a Biblia ez esetben nem releváns, szerencsére), és év végére egy nagy, félszakdogányi esszét egy szabadon választott, a tárgyhoz kapcsolódó témáról. Az előadásokon lesz homoszexualitás, prostitúció, pornó, Freud, patriarchális társadalom, abortusz, szexuális bántalmazás, szerelem, feminizmus – esszétémának pedig máris eszembe jutott a vallásos szextilalom Foucault-ból kiinduló vizsgálata… (Balra fent a modenai dómon ábrázolt hermafrodita – az alkotás nem épp a bigott vallásosság példája.)

A tanulmányoktól tehát be vagyok sózva, olvasok és írok lelkesen, de – bár a környékről sok jófej ismerős elvándorolt durhami tanulmányai végeztével – társadalmi életem továbbra is Borcsa-sztenderd. A nyelvtanulós külföldi évre távozott Juliet (Franciaország) and Katie (Palesztina) helyett Abi teológius barátnője, Beth és az én román haverinám, Laura lettek az új lakótársak. Előbbiek hiányát ugyan nem pótolhatják, de nagy örömömre ők is illeszkednek a ház már megszokott „konyhában véletlenül összefutva órákon át világmegváltunk”-profiljába. Laura kelet-európai, jófej virtusát már eddig is jól ismertem, és a tőlem szinte mindenben különböző Beth is érdekes beszélgetőpartner és kellemes lakótárs. A közelben akadnak még azért john’s-os barátok, például a Tobyékhoz idén csatlakozó japán barátnőm, Moni, illetve kontinentális alakok is. Fontos fejlemény Vonnák Dia érkezése (ő eredetileg Ribáry Marci oldalbordájaként ismeretes, de már a saját jogán is jó barát), aki antropológia MA-t kezd, ráadásul 5 percre lakik tőlem. Lesz sok lecsó, túrógombóc és beszélgetés. (Jobbra fent egy modenai árkádsor.)

A hétvégén nemcsak Slemi érkezik látogatóba, de Ralu is, így mindketten itt lesznek a III. Töki pompos esten, melyet ismét a forradalom közelgő évfordulója apropóján szervezek lelkesen. Az idő valóban nagyon hűvösödik, a halloweeni dekoráció sokasodik, a Wear-parti fák leveli sárgulnak és hullanak – de a durhami szobákban dolgoznak az agyak, íródnak a szakdogák, fogy a tea, néha a pálinka is, pattog a kukorica… És a világ is gyakran megváltódik, ami nem árt, mert ádventig még bő 6 hét hátra.

"A hegyről hűvös éj csorog..."

Ma (szerdán) három hete érkeztem vissza a macskaköves Durham-be, ideje egy kis helyzetjelentést adni. Nagyon örülnék, ha valami igazán májusi címet adhatnék a bejegyzésnek: valamit a fecskékről, az orgnonaillatról, a melegedő napsütésről, a majálisról, a piros pünkösdről. Szomorúan tudatom a hírt: Észak-Angliában november eleje van, esetleg február vége, de semmiképp sem május. Ugyan az orgona az ablakom előtt lassan elvirágzik (lejjebb ld. még frissen), a vadgesztenyék gyertyái fénylenek, és a medvehagyma is eltűnik az erdő egyre dúsuló aljnövényzete között... - de hajj, valójában a rebarbarás sütin kívül nem sok mindennek van tavaszi hangulata errefelé. 6-8 fok van, hetek óta alig akad csapadék nélküli nap, még a Wear is kiöntött medréből pár nappal ezelőtt (a felső képen látszik, hogy az egyébként vízszint feletti számok eltűntek az hídról...). Az irodalmi Borcsának eszébe jutott, hogy "mosta a város minden szennyesét" meg, hogy "azért a víz az úr", de azért jobban örülnék, ha inkább száraz és meleg sorokat idézne végre az angol koranyár...

Visszatérésem után még másfél hétig nem kezdődött el a húsvéti trimeszter. Az első napokban a fogamzásgátlás / szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezésről végzett kutatásunkra érkezett válaszokat adagoltam az SPSS-be, ami a munka végeztével gyönyörű grafikonokon mutatta meg az eredményeket. Elég agygyilkos projektnek bizonyult az iszonyat mennyiségű szám begépelése a táblázatba, de a kiértékelést élveztem. Ugyan legtöbb válaszadónk szerint ugyanolyan felelősség terheli a résztvető feleket a védekezésben, úgy gondolják, a lányok mégis jobban vigyáznak. Ennek ellenére nem találtunk nagy eltérést - sok Durham-ben a felelősségteljes fiú (vagy a felelőtlen lány... de legyünk inkább optimisták :). Az SPSS-szel töltött órákat esténként a velem egyszerre visszaért Katie társaságában maratoni Jóbarátok-nézéssel kompenzáltam, meg igyekeztünk a kevéske szünetét is itt töltő arc közül minél többet meghívni vacsira.

Másfél hete végre elkezdődött a term, megtelt a ház és a város is, elindultak az utolsó, ismétlő előadások, és az intenzív stressz-program is. Most pénteken adandó le a szociológia módszertani kutatás (az SPSS mellett egyéni beszámolót is kellett alkotni az élményről), egy héttel később pedig a nagy, 100%-ot érő Biológia, kultúra és társadalom projekt, melyet a nacionalizmusról írok. Azzal biztatom magam, hogy ennyivel kevesebbet kell majd jövőre olvasnom a szakdolgozathoz - jövő héten annak tervezetét is be kell nyújtani. Az így első körben megfogalmazott kérdés (kb.): Mik a különbségek és hasonlóságok brit és magyar egyetemisták nemzetről és nacionalizmusról való felfogásában? Mivel mindkét (EU-tag) országban fontos kérdésről van szó, bár teljesen eltérő a történelmi, politikai és társadalmi helyzet, adja magát az összehasonlítás, s mivel nemcsak mintát venni könnyebb a saját korosztályomból, de mi formáljuk majd  a nemzetek jövőjét, a célcsoport kiválasztását is tudom igazolni, azt hiszem. Lesznek egyéni és csoportos interjúk, kérdőívek, egyéb kutatásokra való hivatkozás, sok-sok elméleti irodalom - minden, mi szem-szájnak ingere :) (Jobbra fent durhami giccs a javából...)

Négy vizsgám lesz összesen: május 19-én és 21-én 80-80%-ot érők, antropológiai tárgyakból, 23-án 50%-os a társadalmi kirekesztésről, 26-án pedig a dupla tárgy 30%-ában számító szociológiai módszertan. Aznap este Katie-vel az Eurovíziós partiban ropjuk majd, ezután pedig maratoni alvást tervezek megejteni :) Mostanában ez nem annyira működik, este nem vagyok álmos, reggel kipattan a szemem, folyamatosan jár az agyam. Június 2-án a lakótársaim összevont szülinapi bulija (már mindenki megrendelte a személyre szabott tortáját a főcukrásztól... :), aztán Raluval nyakunkba vesszük Angliát, és elindulunk Délre. De ez azért még kicsi odébb van, bár rettentően várom. Addig is nyírom a füvet (az olyan nyári... - a képen a Katie által zsákmányolt udvari dekorációval...), sütöm a rebarbarás sütiket, nézem a legújabb skandináv krimit, a nagy stresszben minden érettségiző unokatesóval szolidaritok, és a nyárra gondolok :)

Indulnak már a tüzérek...

   ...messze a csatába - haza :) Nehéz a rézágyú, a bőrönd is az lesz egy kicsit, ha végre összepakolom, ez még a reggeli teendők közé tartozik. A ma (mármint kedden...) hajnali 3-kor befejezett, utolsó esszét is le kell még adnom, de a délután közepén indulok Londonba, onnan pedig csütörtök reggel 4 körül tovább a reptérre, hogy délre már otthon legyek, és egy kis energizáló sóska után vonuljak is ki a Szabad sajtó útjára. Egészen romantikus kép lebeg a szemem előtt, amint - a pihentető éjszaka után nyilván frissen és üdén - március 15-e ropogós reggelén kokárdával a mellemen átsétálok a ferihegyi vámon, mert hát ha Kossuth Lajos azt üzente, akkor mindnyájunknak... :) (Jobbra a gilesgate-i erdő, mostanában sokat járok és futok erre, sőt, még egy jó adag medvehagymát is szedtem!)

   Majdnem két hete írtam utoljára a naplóba, így van ez a term utolsó heteiben, besűrül az élet. Büszke vagyok azért, tartottam a magamnak kiszabott esszé-határidőket: a magyar nacionalizmust egy hete befejeztem, az utolsó napokban pedig a vallásantropológia szövegen dolgoztam. Ami az előbbit illeti, jól megküzdöttem vele - túl sokat tudok a témáról, így aztán lehetséges, hogy a mélységből vesztettem az infómennyiség javára. Így is a szívem szakadt meg a sok kiszelektált, nagyon is érdekes mondatért, de azért nagyon élveztem az írást, és ez a lényeg. (Balra fent a gilesgate-i fociklub :)

   A holnap leadandó esszé témájának végül azt választottam, hogyan járulhatnak hozzá az antropológusok a világvallások megértéséhez. A pünkösdista sikersztorit vizsgálgattam meg részletesen. A mozgalom hat országbeli antropológiai vizsgálata mind-mind más szempontokat tárt fel annak magyarázatára, hogy miért nő ennyire sebesen a pünkösdista hívők köre. Érdekes téma, antropológusként immár sokkal jobban értem a jelenséget - de be kell vallanom, Borcsaként még mindig nem nagyon tudom akceptálni a dolgot... (Jobbra a brit nárciszkultúra, szedtünk is dögivel a vadonban. Lent a kerengő - látjátok a trükköt? :)

   Amikor épp nem a könyvtárban ücsörögtem az elmúlt hetekben, akkor csináltam ám vidámabb dolgokat is, például a fantasztikus napsütésben megettem az év első fagyiját! Volt ceilidh (skót táncos mulatság), szülinapi buli, puliszkafőzés és bőrig ázós hajnali evezés... minden, ami egy rendes tavaszkezdéshez kell. Itt nekiálltak virágozni a fák, fantasztikus illat lengi be a várost, de pontosan tudom, hogy a Margitsziget még százszor jobbat produkál, úgyhogy alig várom, hogy a Duna-parton futhassak a Wear helyett. Már mindjárt! ;) Hí a haza, híres Komárom be van véve, a huszár meg a nyeregve bele van teremtve - Pest-Buda, jövök!

"Fut, fut az áram a déli sugárban..."

Március 1-je van, végre! Éljen Szent Dávid és Wales, éljenek a nárciszok, éljen a tavasz! Ez, ha minden igaz, azt jelenti, hogy legálisan lehet megint Áprilyt idézni. A Tavasz a Házsongárdi temetőben mondjuk még egy kicsit odébb van (úgy egy hónappal, akkor megyünk Kolzsvárra :), de a Március már megjött, aminek én borzasztóan örülök. Tegnapelőtt pont olyan szerelésben szaladtam nagy megkésve a módszertani szemináriumra, mint amit, emlékeim szerint, a Szigeten avattam fel augusztusban, nem mintha 30 fok lett volna, de minimum 15 összejött, úgyhogy szép az élet. Tegnap is fantasztikusan sütött a nap, így hát soron kívül beiktattunk pár óra focizást a klubbal - a rövidnaci-napszecsó kombó meg annyira feldobott, hogy legalább kétszer hozzá is értem a labdához! Emiatt lett pár sérülésem (a srácok nem viccelnek...), de katonadolog :)

Az elmúlt hét eléggé a Társadalmi kirekesztés szociológiája-esszé jegyében telt, de nem hiába. A terv szerint, hétfőn sikerült befejezni, tegnap pedig Juliet is átolvasta, így ma dobozba került. A kirekesztés és a bűnözés kapcsolata volt a téma, brit és amerikai kontextusban - ezt először szörnyen unalmas címnek találtam, de aztán felfedeztem a megoldást! A választ leszűkítettem arra, hogy miért lesznek a kirekesztett figurákból gyakran bűnözők, még szűkebben pedig a brit és amerikai börtönökben felülreprezentált etnikai kisebbségekről írtam. Mondanom sem kell, elég könnyen megtaláltam a magyar párhuzamot, és egy sereg nagyon érdekes és összetett okot sikerült találni, természetesen UK-USA szakértő irodalommal alátámasztva. Nem árt vigyázni a cigánybűnözés szóval - aki a jelenlétemben elejti, a továbbiakban számítson teljes szellemi vereségre.

A nagy esszéírás cseppet sem csappantotta meg a szociális életemet. Péntek este a lakótársaknak sütöttem pizzát, és nagy filmnézős estét csaptunk, szombaton pedig alternatív-balkáni arcokkal mulattam. Először is Laurához voltam hivatalos: Sasha ugyanis bejelentette, hogy a böjtvégi palacsinta hagyományos orosz szokás (csak hogy az angolok kezeljék helyén a Pancake Day "különleges" mivoltát...), úgyhogy meg kell ünnepelni, természetesen tisztességes kelet-európai társaságban. A palacsintasütést Sash ugyan a Tesco-ra bízta, viszont az enyhén édeskés tésztába ő szállította a valódi orosz kaviárt meg a lazacot, a Russian Standard-ről nem is beszélve... Én nem tudtam, hogy több kupica vodkát lehet higítatlan állapotban csak úgy lehúzni, és még élvezni is, de az orosz színvonal meggyőzött :) Miután elfogyott az első üveg, egy orosz leányzó kóser Jewish Standard-del pótolta a készletet, úgyhogy a társaság hamarosan virágos jókedvre derült :) (Az alsó képen Raluval, én épp Laura oroszos felfedőjét próbálgattam - nagyon tetszik, majd kunyerálok pár kucsmát Nagymamától... :) Én később elhúztam a csíkot Lucas és kedves lakótársai funky bulijába, ahol mindenféle érdekes arcokkal beszélgettem nagyon jót, például egy dán biciklistával, aki remekül kitanított, hogyan ejtendő kedvenc krimisorozatom eredeti, dán címe. A Forbrydelsen szóban van egy olyan hang, mint amikor a tévémaci gurgulázott fogmosáskor, elég jókat nevettem :)

Tegnap este formalra mentünk tisztes nemzetközi társaságban - én vittem Ralut, de jöttek bolgárok és Erasmus-diákok is (a fentebbi képen meg Katie-vel pózolunk). A hétköznapok immár a szívemhez oly közel álló magyar nacionalizmus-esszével telnek (tegnap például Paul Lendvai 'The Hungarians' című opuszát olvasgattam - tudtátok, hogy Rudolf herceg, szegény, a nemzetiségek helyzetét elnézve előre megjósolta Trianont? szerencsés lett volna, ha nem hal meg olyan idejekorán, okos fickónak tűnik, így utólag...), de a hétvégén Raluval főzünk egy kis mamaligát, mármint puliszkát, meg a bolgár nemzeti ünnepet is megüljük. Én velük örülök a török megszállás végének, a saját ünnepem is úgyis jön hamar: már csak egész pontosan 2 hét, és a jó lovas katonának jól megyen majd dolga! :)

"...vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár..."

   "...s zajong a március." Még egy hét van márciusig, de Radnóti sora már most teljesen fittel. Néhány napja csapott meg először a tavaszillat, és a tündöklő napsütést időnként random felváltó szakadó hóesés is a tavasz biztos jele. Juliettel is azt beszéltük, a tavasz igazi tinédzser, teljesen be van kattanva a rendezetlen hormonoktól, egyszer ide kap, máskor oda, maga sem tudja, mit akar igazán, teszi, amihez kedve van, szeszélyes, vad, vidám. Ettől aztán teljesen boldog lettem, ébred a természet, a hóvirágok a végüket járják, mindjárt itt van Szt. Dávid napja (a walesi nemzeti ünnep) meg a nárciszszezon is, hosszabbodnak a nappalok, és pár hét múlva szünet! (Jobbra a katedrális, alább meg képek a szülinapi buliról. Rögtön itt lent a lakótársakkal: balról jobbra Juliet, Abi, Katie.)

   A pénteki 21. szülinap is nagyon vidáman telt, úgyhogy ennek is betudható a remek hangulatom :) Ezúton is köszönöm mindenkinek az emaileket, telefonokat, smseket és leveleket! Az egyetem is tiszteletben tartotta a nagy napot, semmi kötelezettségem nem akadt, így nyugodtan élvezhettem a napsütést, meg készülődhettem az esti partira. A Dédi-féle csodatorta még előző nap elkészült - kedves lakótársaimnak a családi és nemzeti hanyományokra hivatkoztam (t.i. angol torta = sütemény, krém nélkül...), de a teljes igazság az, hogy ennél jobbat senki nem tud sütni (ebben persze Dédinek is szerepe van!), úgyhogy gondoltam, szülinapom alkamával megtartom magamnak ezt a privilégiumot :)

   Aztán mire megérkeztek a vendégek, elkészült a fánk is (farsang farka...), a zsíros kenyér és minden. Bő huszan jöttek el, mindenkinek nagyon-nagyon örültem: nagyjából egyenlő arányban képviseltette magát a durhami kelet-európai kirendeltség meg a John's-os brit haverok. Külön nagy ajándék volt, hogy Londonból befutott Slemi meg Sasha (Laura orosz lovagja, akivel az erdélyi szilveszter során lettem nagyon jóba). (Raluval és velem ők ketten szerepelnek a lenti képen is.) Folyt a pálinka, mint az Olt vize, szólt a balkánbeat, megtömtük a vízipipát, remekül mulattunk. Nagyon élvezem, hogy valahogy mindig sikerül jó érzéssel összeválogatni a vendégsereget, egymásnak teljesen idegen emberek beszélgetnek nagyokat, a háziasszony meg azzal cseveghet, akihez éppen kedve van :)

   Ami a term hátralévő harmadát illeti, pont jut rá három esszé, úgyhogy nem fogok unatkozni. Terjedelmes anyagot szedtem össze a brit bűnözésről (még a könyvtár hatalmas, földalatti szekciójában is jártam, ahol állami kiadású statisztikai jelentéseket gyűjtöttem...), úgyhogy remélem, sikerül megírni a kirekesztős cuccot hamar. Angoléknál húshagyó kedd a palacsintanap, sütöttem is mindenkinek fincsót, és nutellás palacsintával búcsúztattam a csokit - legközelebb húsvét vasárnap eszem, gyanítom, túró rudi formájában... Már csak három hét és indulok haza!

Abszolút félidő

   Alig merek a kedves olvasóközönség szeme elé kerülni - mea culpa, nagyon régen írtam utoljára. Nem lehet viszont kihagyni az alkalmat: a ma kezdődő hét jelöli durhami pályafutásom félidejét, már amennyiben trimeszterekben gondolkodunk. Fantasztikus! Lassan közelebb a graduation, mint a matriculation, igyekezzen mindenki még addig meglátogatni! ;)

   Ami a tanulmányokat illeti, ha el is telt a term fele, a négy beadandó summative (év végén is számító) esszéből még csak egy készült el - viszont mivel a statisztika feladatsor önmagában többet ér (egy tárgy 80%-ának felel meg) mint a másik három együttvéve, ráadásul rettenetesen unalmas munka volt, mondhatjuk, hogy a nehezén túl vagyok :) Dolgozom a társadalmi kirekesztés szociológiája esszén, sajnos nem annyira izgi, mint lehetne: a bűnözés és kirekesztés összefüggését az USÁ-ban és az Egyesült Királyságban vizsgáló kérdést választottam a három lehetőség közül. Igyekszem hamar befejezni ezt is, hogy aztán a magyar nacionalizmusra és a politika és vallás összefüggéseire fókuszálhassak.

   Az elmúlt hetekben, ha a blogig nem is jutott el a hírük, történtek mindenféle események. (Például kikeltek a hóvirágjaink, tele a kert, ld. balra.) Katie-vel elvittük a két collingwood-os lakótársat a John's skót formal-jára - még sosem jártak taláros vacsorán -; néhány frissen haladó kategóriába került evezős leánykával részt vettünk egy versenyen (a híd eszén most is túljártam!); és persze nagy élet van a házban is. A vacsoravendégek gyakoriak, viszont külön figyelmet érdemel az aktuális Ribáry-látogatás. Marci a múlt hét végén először egyedül ugrott be egy estére (pubvacsi után hiper-szuper, balkáni hangulatú partin vettünk részt, a banda Hava nagilát és KombináLt fogót játszott, mi meg roptuk lelkesen), majd kedden Diával, a barátnőjével tért vissza még egy nagyot beszélgetni. A jó hangulatot persze pálinkával alapoztuk meg - hogy is lehetne másképp? :) -, de még így is maradt elég a pénteki szülinapi bulira, ahol a terv szerint a (tényleges és/vagy tiszteletbeli) kelet-európai szekció majd jól megtanítja a briteket a virtusra. De erről majd legközelebb.

   Egy hete nagy feladatra vállalkoztam: nagyon kedves college-tutorom kérésére (aki a kerületi anglikán templom lelkészének felesége) egy napig kutyaszitteltem a parókián. Az egész család elutazott, így szegény Fred egyedül maradt: etettem, itattam, simogattam, sétáltattam, pisiltettem, az éjszakát is a házban töltöttem. Nagyon barátságos jószág a Fred, jól összehaverkodtunk, még a reggelit-vacsorát is elfogadta tőlem. (Jobbra Fredet nyüsztölöm, Laura fotózott.) Pénteken sem itthon aludtam: sor került az első sleepout-ra a katedrálisban: minimum 25 font összegyűjtése fejében (ezúton is kösz a cambridge-i, nottinghami és oxfordi adományokat! ;) egy éjszakát az ezer éves falak között táborozhattunk. A pénz egy fiatal hajléktalanokat segítő helyi szervezethez került, mi meg néhány órán át megtapasztalhattuk, milyen remek móka "hajléktalannak" lenni. Két bazinagy oszlop között raktuk le a földre a kartondobozokat, arra került takaró, hálózsák, négy-négy réteg alul-felül, sapka, sál, melegvizes palack - úgyhogy nem is fáztam a végén! Nagyon jópofa élmény volt a katedrális-szerte letelepedett rengeteg diák, beszélgettek, játszottak, énekeltek - aztán mikor éjjel felriadtam, a sötétben már csak néhány hortyogó kollégát lehetett hallani... :)

   (Balra a Juliet/Katie helyére jövőre beköltöző lakótárs, Beth üldögél velem az oszlop tövén...) Remélem, a napló következő fejezete kicsit előbb jelentkezik, hátha megszáll gyorsabban az ihlet majd. Itt csak egyszer havazott az elmúlt hetekben, az is csak elcsúszásra volt alkalmas mennyiség, most meg már, én bizony érzem, jön a tavasz! Mire pár hét múlva hazaérek, már otthon is vége lesz a hóvirág-szezonnak. Ezt már románul is tudom: trece iarna, vine primăvară! ;)

"Fázni se fogok, amíg van pálinka..."

  Ezt a sort már rég el akartam sütni :) (Ha valaki esetleg nem tudja, honnan való az idézet, mindenképp pótolja hiányos tudását ide kattintva!) Most aztán tényleg aktuális - a trappista sajt meg a tóalmási kolbász mellé szép mennyiségű páleszt is felpakoltam a trimeszterre, fázni biztos nem fogok, amíg van belőle, meg a szülinapi bulimat is feldobja majd egy kicsit a hazai lélekmelengető. Nem hiszem, hogy a szöveg szerzői mély metaforaként fogalmazták meg ezt a bölcsességet, de esetemben képletesen is igaz. Az irodalmi Borcsa szerint a pálinka a kelet-európai virtusra utal, s amíg elég román és egyéb virtusos figura veszi körül Albionban is, rendben a lelke. (Ennek örömére (meg a friss fotók hiánya miatt...) a fantasztikus szilveszteri Erdély-túra képeiből válogattam a mai adagot. Aki még nem látta az egész sorozatot, kattintson ide, érdemes!)

   Pont egy hete értem vissza Durham-be (6 jármű és 12 óra utazás után...), s rögtön bele is vetettem magam a sűrűjébe. Nincs mit tenni, ez a harmadév sokkal hajtósabb az előzőnél. 2 hét múlva itt a 40 %-ot érő statisztikaesszé határideje, 3 héten belül pedig le kell adni a Biológia, kultúra és társadalom című tárgy projektjének tervezetét. A jövő évi disszertációra készülve kell kiválasztani egy számunkra érdekes témát, és alapos irodalmi kutatómunka után írni róla egy viszonylag hosszú esszét, illetve a kutatás menetének riportja is beadandó. Az ötletemet nem találta rossznak a főprof sem: a nemzeteket és a nacionalizmust fogom megvizsgálni antropológiai szempontból. Az érdekel, hogyan vált egy ennyire megfoghatatlan, és valójában elképzelt megkülönböztetési forma a modern társadalmak alapvetően meghatározó identitásává, hogy lehet az, hogy a legkomolyabb etnikai konfliktusok, népirtások egymás mellett élő, genetikailag alig különböző csoportok között jöttek létre.

   A nacionalizmus témája politikai antropológiából is előkerült, s mivel választható témából is írható a termvégi esszé, felvetettem néhány ötletet az indiai tanárnőnek. Megkérdeztem, alkothatnék-e valahogy Magyarországról, szívesen foglalkoztam volna a demokratikus intézmények vs. jelenlegi helyzet kérdésével, de aztán a rendszerváltás óta felszínre törő nacionalizmus is eszembe jutott. A tanárnő végül azt javasolta, írjak a magyarországi nacionalizmusról és annak erőszakos megnyilvánulásairól - iszonyat izgi a téma, alig várom, hogy kifejthessem! A Politikai és gazdasági szerveződések tárgyból az első trimeszterben írt esszém a feketegazdaságról egyébként elég jó 67 %-ot kapott, csak a tárgy tizedét éri, de ez is valami.

   Ebben a harmadévben tanulunk egyébként vallásantropológiát is (hétfőn pl. az lesz a téma, hívőként lehet-e a vallásokat objektíve vizsgálni, érdekesnek ígérkezik), a módszertani tárgy programja pedig egy workshopok keretében megvalósított pilot project lesz. 6 fős csoportokban kell egy kiválasztott témát jól megkutatni az egyetem diákjainak körében, és jelentés is írandó az eredményekről. Öt másik lánnyal azt fogjuk megvizsgálni, milyen különbségek lelhetők fel a fiúk és lányok között a szexuális tudatosság témájában, ki mennyire törődik a fogamzásgátlással és a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezéssel. Lesz közvéleménykutatás meg - remélhetőleg találunk alanyokat - fókuszcsoportok is. Remélem, mindent sikerül befejezni március 14-re, mert akkor irány London, 15-én reggel pedig Pest-Buda, kokárdástul!

   Mondom, sok a munka, de nem is lenne igazi a Borcsa, ha nem tartaná karban a lelkét rendszeres pálinkafogyasztással, mármint metaforikusan. (Is. :) Csütörtökön Raluval és Laurával egy-egy üveg Légli blanc meg szekszárdi rozé mellett beszélgettünk hatalmasat, nosztalgiáztunk a szüneti együttlétről, megvitattuk a magyar és a román helyzetet (remélem, mindenki követi a híreket, hogy beindultak ők is, tetszik nekem nagyon :) - legalábbis egy része), jól éreztük magunkat. Csekkolták a románkönyvemet is, mert ez a nagy projekt: kinyomtattam a "Tanár nélkül románul" című opuszt, nagyon lelkes és motivált vagyok! A kiejtésemet fejlesztik az anyanyelviek, én meg egy-egy fárasztó angol cikk után egy órácska románozással jutalmazom magam.

   A mai hűvös, de napos délután először vettem részt a Gilesgate-i amatőr fociklub "edzésén". A szomszédunkban lakó tavalyi nemzetközi ifi, Lucas szervezi, rengeteg Erasmus-diák és más, a dombtetőn lakó arcok részvételével. Nagyon élveztem a friss levegőt, a mozgást, és bár már 3-kor igencsak hosszúra nyúltak az árnyékok meg csípett a szél, ha az ember egy szál pulóverben szaladgál, érzi már a tavaszt. Amíg van pálinka, úgysem fázom. Pe curînd!