"God rest you merry, gentlemen..."

   A múlt heti carol service utolsó éneke volt a cím méltán híres-nevezetes angol dala, s már akkor boldogan szerepeltettem volna itt a blogon, de csak most tudom elsütni, úgyhogy íme, a ráadás bejegyzés... (18. századi angolról van szó, állítólag a nóta első sora valami olyasmit jelent, hogy az Isten megtart erőben - bár a rest és a merry szavakról inkább valami vidám pihenésre asszociáltam először, ennek jegyében születik a mai iromány... Mindenkinek nagyon ajánlom amúgy meghallgatni, a konzervatívok nézzék meg a cambridge-i King's College hagyományos karácsonyesti istentiszteletének részletét (btw, ez az a szertartás, amit minden évben országszerte közvetítenek - volt ízlésem cambridge-i college tekintetében is anno ;), a liberálisabbak meg Annie Lennox feldolgozását - jópofa!) Mindez azért releváns, mert feltöltöttem az utolsó esszét a plágiumcsekkoló oldalra, hamarosan elindulok, hogy a ládába is bedobjam. Aztán szépen összerakom a kis bőröndöt, és irány London, ami a Pestre vezető út első állomása.

   Az elmúlt hét nem túl sok pihenés tartogatott (de majd holnap a saját ágyikómban...!). Fáradhatatlanul dolgoztam a párválasztós esszén, de a téma - mint ahogy az nyilván mindenki számára ismeretes - korántsem egyszerű. Végigolvastam rengeteg cikket, könyvet (nem mondom, nagyon érdekesek voltak), hosszasan agyaltam, de az írásra, amolyan borcsásan, megint csak az utolsó pillanatban szántam rá magam. A lényeg, hogy a szerelemnek igenis fontos szerepe van a párválasztásban - ugyanis nagyban elősegíti az embergyerek életben maradását a hosszan tartó, szülőktől való függés alatt.

   Csütörtökön az evezősklub gyűlt össze ünnepelgetni, szombaton pedig sor került a régóta várt nemzetközi karácsonyi sokadalomra. A bejglihez szükséges 40 deka dió ledarálása igazi kihívás elé állított, a darált dió hiánycikk, a körbekérdezett durhami ismerősök sem rendelkeztek megfelelő szerszámmal... Úgyhogy szépen, kettesével minden fél diódarabocskát lereszeltem sajtreszelőn, cirka 150 perc alatt... :) De megérte! A bejgli finom lett, meg szép is, ráadásként meg egy hatalmas bödön tojáslikőr is készült (ld. balra). A buli teljes siker volt, az előírásoknak megfelelően mindenki vagy valami nemzeti eledellel vagy egy üveg vörösborral bukkant fel, úgyhogy szerepelt a menün francia kakaós süti, román kolbász, brazil csokis-banános "Jézus szülinapi tortája", Katie német vaníliás kiflije, angol gyömbéres keksz és mince pie, meg persze forralt bor is. Egy hatalmas papírra mindenki felvéste az ünnepi jókívánságokat, így angol, német, arab, kínai (mandarin), francia, spanyol, portugál, holland, észt, olasz, hindi és román nyelven is megtanultam: boldog karácsonyt! (Ld. fent)

   Vasárnap a ház népével tartottunk karácsonyi vacsorát, papírkoronát tettünk a fejünkre, ettünk-ittunk, s ki-ki megajándékozta a "húzottját". Hétfőn egy másik John's-os lakban gyűlt össze egy rakás ember csirkesültre, és egyéb angolos finomságokra, egész szobát kitöltő asztalt ültünk körbe. Vidámak voltak a zárópartik, vidám maga a trimeszter is, de érzelmileg-szellemileg nagyon intenzív, úgyhogy most (holnap este) jól hazamegyek és kialszom magam. Nemsokára találkozunk, adjatok időpontot randövúra!

Andrástól Ambrusig

Hiába lakik az ember egy ilyen javíthatatlanul protestáns országban, a családi névnapokat akkor sem felejti el! Ugyan Szent András napját csak a skótok ünneplik nemzetileg, no meg a románok - december 1. előestéjeként, de a Borbála-ágat már virágoztatom (azért remélem, inkább csak bimbózni fog, szeretném jövőre befejezni az egyetemet... :), meg a Mikulás is megjött. Idén csak Juliet, Abi és Katie csizmácskájába tojt, de majd igyekszem jobb kislány lenni! ;) Egyéb időmérő eszközeink - t.i. a ház számtalan ádventi naptára - is funkcionálnak, én nyitogatom a kis képes ablakokat, a csajok meg a konyhaszekrényre általam kiakasztott ézsaiási próféciákat (és eszik a mellékelt csokikat).

Már megint két fontos hét kimaradt blogügyileg! A legfontosabb fejlemény, hogy a trimeszteri háromból két esszét leadtam. Elsőként a statisztikafeladatokat oldottam meg, szép grafikonokat rajzoltam, a testtömeg-index ordinális mérési skáláját intervallumskálává alakítottam, és jól kiszámoltattam az SPSS-szel a válaszadók életkorának mediánját is. Ennél viszont sokkal izgibb volt a gazdasági antropológia esszé, ahol a kapitalizmus "kereskedelmi rétegeiről" kellett írni. (Ezt itt már elmagyaráztam.) Hála a műnek, az elmúlt hét jó részét a feketegazdasággal, drogkereskedelemmel, prostitúcióval, a New York-i 'El Barillo' gettóról szóló etnográfiával és egyéb vidám témákkal töltöttem, de legalább sikerült bebizonyítani, hogy az "informális szféra" igenis külön rétegnek tekinthető. Tegnap hajnali 4-re abszolváltam az irományt, ma pedig nekiállok az utolsó, párválasztásról szóló antropológiai esszének.

A nem riportolt időszak talán legfontosabb eseménye ádvent első hétvégéje volt, amikor is az ígéretekhez híven alaposan kidekoráltuk a házat. Készítettem habkarikát, szaloncukrot (IZSSZK!!), mézeskalácsból ádventi koszorút (ld. legfelül), szárított citruskarikákat, Katie meg vágott pár tujaágat a kertből, amikre aztán jól fel lehetett aggatni mindent. Ő sütött Vanillakipferlét is, ami egy az egyben Nagymama vaníliás kiflije, csak nagyobb. (A fenti képen az ajtóra beszerzett koszorúnk.) Az igazi parti meg szombaton esedékes, jön egy rakat nemzetközi figura, én szolgáltatom a bejglit (ha sikerült ledarálni a diót - milyen hely ez, hogy nincs sehol darált dió?!) meg a tojáslikőrt, lesz forralt bor, és remélhetőleg a felvonuló nemzetek karácsonyi konyhájából is kis ízelítő. Ez a terv. Már tényleg nagyon ádvent van, tegnap megvolt a katedrálisban a hagyományos carol service, bőven 1000 fölötti résztvevővel, csupa lelkes diák énekelte a Fel útra, ti híveket. (Balra fent Abi és Borcsa kis képmása...)

Ami a múltkor emlegetett evezősversenyt illeti, a hídhoz, hál' Istennek, élesben sem értünk hozzá, viszont mivel időmérős futam volt, külön indítottak, egyik ellenfelet sem láthattuk fennakadni, sajnos... Ennek ellenére szuper élmény volt, rengetegen drukkoltak a hidakról meg a partról, ismerősök és ismeretlenek biztatták a lányokat. Múlt csütörtökön meglátogattam tavalyi bébiszittelős családomat, és játszottam pár órát Harrisonnal. Meg találkoztam a friss bébivel is, Sonya 7 hetes, gyönyörű gyerek - csak elfelejtettem megkérdezni, hogy Indiana Jones után vajon most Dosztojevszkij ihlette-e meg a szülőket. El tudom képzelni, hogy a keleti blokk kultúráját is reprezentálni kell a béke kedvéért egy ilyen hidegháborús családban... :)

Már csak 9-et kell aludni, és a taláros hazarepül. Az összes névnapost és szülinapost addig is éltesse az Isten (beleértve a november közepieket is!) - hamarosan élőben koccintunk!

Ádvent küszöbén - avagy "ég felhői, nyíljatok szét..."

   Mindig mondtam, hogy a karácsony nagy találmány, november végére már úgy várja az ember ádventet, mintha a mézeskalácssütés meg a fenyőágak kiaggatása felérne magával Jákob fejedelmével. Hosszasan nézegettem az énekeskönyv ádventi felhozatalát, és szinte mindegyik dalban találtam pont ide fittelő sort az éj ködéről (133), a sötétség  elmúlásáról (131), no meg az ég felhőiről (149)... Tökéletesen novemberi itt az idő, bár néha meg-megvillan a nap is, de a boldog okos szüzeknek már délután 4 körül lámpafényt kell gyújtania (144), ha látni is szeretnének a nagy esszéírásban...

   Sajnálom, hogy így ellustultam blogírás tekintetében, de Slemi megmondta, hogy valamivel a népet is etetni kell, úgyhogy most végre visszatér az irodalmi Borcsa! :) (A képen balra a hétvégi Lumiére "fényfesztivál" egyik műalkotása: a katedrális belülről. Hatalmas tömegeket vonzottak a városszerte kiaggatott mindenféle fényes tárgyak - nekem egyedül ez nyerte el igazán a tetszésem.)

   Az elmúlt két hét mozgalmasan telt nagyon, mindenféle vacsorák és egyéb alkalmak tarkították. Volt közte formal, szülinapi köszöntés, nemzetközi összeröffenés Kelet-Európa durhami főhadiszállásán bolgár uborkalevessel, magyar tejfölös pogácsával meg román krumplisalátával, és rengeteg szomszédolás is. Annyira élvezzük a gilesgate-i létet, hogy Abivel már nemcsak, hogy jól eldöntöttük, maradunk a házban, hanem két további partnert is találtunk a külföldre utazó Juliet és Katie helyére. (Ez a nyelvészek sorsa, remélem, túlélik a lányok az arab gyakorlatot Jemenben meg ilyen helyeken...) Én Laurát, második számú román haverinámat szerveztem be, Abi pedig egy teológus barátnőjét, Beth-t - aki véletlenül pont Laura kolleginája a Van Mildert-ben, úgyhogy jól összeértek a szálak. Irtó praktikus megoldás, szuper lesz jövőre is a finom, meleg kis szobácskámban lakozni. (A képen jobbra Katie-vel élvezzük a frissen beszerzett vízipipát, hiába, az arabok rontása elért Albionba is.)

   Az evezés remekül megy, szerdán kerül majd sor egy regattára itt Durham-ben, mely Senate Cup néven fut. Nagyon hosszú a pálya, a Wear (ld. balra elég szürkén) egész evezhető szakaszát befedi, ami a lányoknak nagy megpróbáltatást jelent - nekem pedig az Elvet Bridge szűk pillérei között való átkormányzást, verseny keretében most először! Eddig minden alkalommal sikerült csont nélkül venni az akadályt; remélem, valami idegen ellenfelet fogunk ki, akik majd jól fennakadnak a hídon. :) Egyéb tanuláselkerülő időtöltés még a hétfő esténként tartott Taizé alkalom a Hild-Bede college kápolnájában, ahol mindenféle nyelveken lehet gyertyafénynél énekelni - sztenderd Taizé, de nagyon élvezem. Meg az is meghatározza itt a novemberi napokat, hogy a BBC-n elkezdődött a kedvenc dán krimisorozatom (Fyorbidelsen - The Killing) második évadja, már tavasszal is emlegettem, jót tesz az ember adrenalinjának, meg a norvég mintás kötött pulcsi is visszatér a divatba. ;)

   Az esszéken igyekszem dolgozni, már tényleg csak bő 3 hét van hátra a trimeszterből. És itt a drága ádvent is, a hétvégén Katie-vel szuperkontinentális dekorációt készítünk (elvileg... nem tudom, hol tudnánk koszorút szerezni...), lesznek finom karácsonyi illatok meg Love Actually-nézés, mert anélkül nem ádvent az ádvent a csajokkal. Ez a term legjobb része: rengeteg írás, olvasás, rengeteg ember, forralt bor, a lelkem fele már otthon süti a flódnit és sétálgat a Vörösmarty téren, a másik fele meg itt melegszik a lassan felengedő angolok és amúgy sem fagyos keleti szekció társaságában. De, Budapest, nemsokára jövök! (A képen a katedrális kerengője, nagyon erős napsütésben. Értelemszerűen nem most készült a fotó...)

Remember, remember the 5th of November...

A BBC honlapja egész kis kollekciót közöl idén is Guy Fawkes-ról, aki 1605-ben november 5-én próbálta felrobbantani az angol parlamentet meg I. Jakabot. Mint megtudtam, szegény Guy 18 hónapig tervezte az akciót, s alig néhány órán múlt a sikere. Letartóztatása után hosszasan vallatták, de csak több napi kínzás után árulta el saját és társai nevét. Az (egyébként csak különleges királyi engedéllyel legális) kínvallatás annyira megviselte, hogy még 1606. januári kivégzésének helyszínére is csak a hóhér támogatásával tudott elmenni. Utolsó szavaival a király és az állam bocsánatát kérte. Nekem szimpatikus fickó ez a Guy, de azért megnézem ma a Grey College tűzijátékát, megünnepelni, hogy a derék protestáns Jakab túlélte november 5-ét... Emlékszem a tavalyi Bonfire Night-ról szólól bejegyzésre, rémlik, hogy a 2010-es november is rettentő gyorsan eltelt, erősödik az ingerencia az esszék elkezdésére...

Kiderült, hogy a kissé népszerűtlen statisztikai tárgyból is be kell adnunk egy irományt, melyhez a nemrég megismert SPSS programot kell alkalmaznunk, többek között... A kedves kínai előadó nagyon türelmes, minden kis apróságot megmagyaráz - ami nem is árt, az előadásokon mindig Laura (második számú román barátném) közli a felvetett problémák megoldását rekordidő alatt, hiába, a kelet-európai matekórák... :) Nagyon izgalmas a rokonsági antropológia esszé témája: mi - ha van egyáltalán - a kapcsolat a párválasztás és a házastársválasztás között különböző kultúrákban. Több cikket olvastam már a témában, többek szerint a romantikus szerelem teljesen nyugati koncepció, mások ezt tagadják, de belátják: a világ legtöbb társadalmában a házassághoz semmi köze nincs. Azt hiszem, az érdekes kutatás végeztével is csak annak fogok örülni, hogy én követhetem a nyugati modellt... Gazdasági antropológiából bizonyos Bohannan kutatásán alapul majd az esszé. A bácsi a nigériai tiv-ek gazdaságát vizsgálva három kereskedelmi réteget írt le (nagyjából: élelmiszer, rabszolgák, feleségek), melyek egymástól elkülönülve működnek, köztük nem folyik csere-bere. Azt kell majd megvizsgálnom, vajon a kapitalizmusban léteznek-e hasonló szférák.

A társadalmi életemet persze sosem kell félteni. Múlt héten elkezdődtek végre az evezések: nem túl nagy örömömre a heti egy edzésre szerda hajnalonként kerül sor, úgyhogy a fél 6-os kelés lett a normális. Hála Istennek, idén már nem izgulok annyit, mint tavaly, aludni tudok kedd esténként, és eddig az eső is elkerült, meg az ugyan billegős, de számomra csupa öröm, remekül kormányozgató Grackle-t használjuk a tapasztalt evezős csajokkal, a folyó menti színes fák (ld. fent) gyönyörűek - eddig nagyon élvezem a coxolást.

Tegnap összevont családi vacsit tartottunk Katie-vel, mivel az ő college-férje, Will Toby lakótársa, ráadásul a srácok itt tanyáznak a szomszédban, úgyhogy minden adott volt a két família összegyűjtéséhez. Katie és Will két vér szerinti és egy örökbefogadott gyereke, meg a mi Dimitar-unk és az adoptált Bülent jött el, a lányunk sajnos nem ért rá. Így is remekül sikerült a vendégség, a végén a férjek segítettek mosogatni, meg hatalmasat beszélgettünk négyesben, úgy tűnik, jó ez a kombó :)

A hét legnagyobb eseménye mégis a délről érkezett Ribáry-különítmény szerdai látogatása volt. Nagy örömömre elég sűrűn járnak errefelé, Eszti (ld. fent) és Marci most az édesapjukkal érkeztek pár órára. Meghozták az otthoni szeretetcsomagot is, úgyhogy a paprika- és kolbászkészletek feltöltve, és végre van otthonos függönyöm meg nagyon szép kispárnáim is. A hatalmas csajos beszélgetés sem maradhatott el, a városban sétálva pedig még a harmonikás bácsival (ld. jobbra) is találkoztunk, aki nyilvánvalóan földink, és aki a tiszteletünkre a híres-neves Kombinált fogó című műremeket játszotta...

Most, hogy eltelt a trimeszter fele (!!), épp ideje volt budapesti szót hallani, nincs sok hátra, és látom az otthoniakat megint... Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a már egészen elvadult karácsonyi nyomulás, dekoráció, vásár, "foglald le a vacsi helyszínét"-invázió és egyebek. Én még 3 hétig, ádvent kezdetéig kitartóan ignorálom a rénszarvasokat és koszorúkat, de aztán lesz nemulass, mert ha egyszer beköszönt a november, már tényleg vége a nyárnak, s jöjjön a karácsony! Addig igyekszem küldeni a jelentéseket, de a legfontosabb biztos: még mindig nagyon élvezem a másodévet. :)

Így koccints magyar barátoddal

   Elmaradtam kicsit a blogírással, de talán senki nem bánja, ha esetleg ritkább, viszont legalább izgalmas posztokat küldök szerte a világba. Az elmúlt két hét hasonlóan megelégedett hangulatban telt, mint az előzők - a durhami népek többször gyakorolhatták a koccintást magyar barátjukkal, a csipkebogyó megérett, a forradalom kitört, az egyetem még mindig áll. (Más is áll: jobbra a nagy felfedezésem, az autópálya mellett egy 14. századi kórház kápolnájának romja. Jó ez a Durham, random gótika mindenhol...)

   A bejegyzés címe egyébként a Magyarország szubjektív atlasza című izgalmas kis könyvecskéből származik - a tegnapi összejövetelen sokan végigolvasták a szokások fejezetét, benne a koccintásról és az egymás szemébe nem nézés következményeiről szóló elengedhetetlen információkkal... Tavalyhoz hasonlóan a forradalom 55. évfordulójának is megadtam a módját, sor került a második töki pompos estre. Az - ezúttal remekül sikerült - töki pompos előtt Pick szalámis, tóalmási kolbászos és lilahagymás-zsíros kenyérkéket kaptak a vendégek, lelkesen be is falták, hála az otthoni és erdélyi pálinkák kollekciójának meg a szekszárdi rozénak, többek között... A gasztronómiai műveltség mellett a megjelentek történelmi tudásukat is bővíthették: készítettem egy tablót fotókkal, zászlócskákkal, Rákosi- és Kossuth-címerrel, meg '56 rövid és izgalmas történetével (ld. lejjebb a képet). (Személyes kedvencem a melbourne-i véres vízipólómeccs és a hozzá tartozó fénykép, rá kellett jönnöm, hogy a vízilabdás pasasok már akkor is elég jó bőrök voltak... :D) Az ünneplés fantasztikusan sikerült, úgy tűnik, a magyar-román-bolgár-litván-német-francia-svájci-török-portugál-angol-skót összetétel pont megfelelő hangulatot biztosít :)

   A tegnapi parti fénye egészen elhomályosítja a 14-én Raluca (vele pózolunk a töki pompos esten balra) és bolgár lakótársnői által rendezett házibuli emlékét, pedig az is nagyon jól sikerült. Hasonló nemzetközi felhozatallal büszkélkedhetett, egészen be is lelkesedtünk, minden résztvevőnek nagyon bejön a műfaj. Kis college-családunk is tovább színesedett, Tobyval örökbe fogadtunk egy svájci török Erasmus diákot, aki tegnap el is jött ünnepelni, kedves, barátságos csemete. Mindazonáltal az angolokat sem hanyagolom el, a pénteki dolgos nap végén Abi lakótársnémmel tartottunk lelkizős-sajtos-boros estet, rettentően örülök, ha lélekkel bíró britekre akadok! (Illetve, ha néha ráakadok a britek lelkére...)

   Ami a tanulmányokat illeti, lelkesen olvasok mindent - de most éppen a társadalmi kirekesztés szociológiájához szükséges szövegeket élvezem a legjobban. Iszonyat érdekes például a szegénység vizsgálatának története, ki hogyan próbálta mérni, mi is a szegénység, milyen viszonyt alakítanak ki  vele különféle kormányok - hogy az olyannyira magyarnak tűnő problémák, bár bizonyosan sajátságosak is,  mennyire általános tendenciákhoz igazodnak. A lakótársaimmal is előkerült az angol társadalom tagoltságának témája, miután megnéztük a BBC dokumentumfilmjét a londoni utcákon bérkolduló román cigánygyerekekről. (Elég sokkoló film volt, nem mintha nem sejtene az ember semmit a kéregető gyerekek mögötti hálózatról, de azért a mindig jókedvűen "csodált" bánffyhunyadi cigánypalotákat a BBC-n viszontlátni, és összerakni, hogy minden jel szerint a Londonban összekoldult összegekből épültek... Nem vidám.)

   Ebben a trimeszterben csak két, 10-10 %-os, év végén is számító esszét kell beadnom, meg egy nem számítót, de lassan azért, remélem, kiderülnek a lehetséges címek, szeretnék időben elkezdeni munkálkodni, hogy szép legyen az utolsó pár duhami nap megint :) De hol van az még! Egyelőre Halloween közeledik, de az már november eleje, vigyázzatok magatokra, kössetek sálat!

"Megyünk az Őszbe..."

   A héja-nász ugyan elmarad most az avaron, de ez a fél sor megfelelőnek találtatott a mai bejegyzés címszerepére :) A trimeszter 10 hetéből ma telik le az első, holnap kezdődik a második, s a lelkesedés továbbra sem hajlandó csappanni. Abszolúte berendezkedtünk a házba, a lányokkal még a kezdetinél is jobban összeszoktunk, az előadások beindultak, az ősz megérkezett (Albion kincsei no.1.: a vízszintesen szitáló eső), rendes háziasszony módjára felfedeztem az alapanyagforrásokat és a takarítási beosztás is elkészült... (Balra fent a Wear kanyarulata a mai csodaszép, arany október napon...)

   Közkívánatra mellékelek néhány fotót a kunyhónkról. (A szobám jobbra az ablak, lent az ajtó felől nézve.) Az elmúlt másfél hét tapasztalati szerint ez valóban a legjobb a városban, legalábbis minden látogatónk megállapítja - inkább családi fészekre emlékeztet, semmint diákok átmeneti bunkerére. Az én kedvencem a szigetelő ablakok és a sztahanovista radiátor kettőse, szegény elhagyott melegvizes palackom a tavaly oly gyakori Raynaud-rohamokra várva árválkodik a polcon... A John's szuperközponti elhelyezkedéséhez képest a 7 Wakenshaw Road kívül esik ugyan a city-n, de egyáltalán nem vagyunk a Gilesgate-városrészben sem elhagyatottak, minden harmadik házban ismerős diákok laknak, sok a szomszédolás :)

   Lakótársaim (akikről itt és itt olvashatjátok régebbi tapasztalataimat) sokszorosan felülmúlják várakozásaimat. A leedsi Abivel nagyon egymásra találtunk, hozzám hasonlóan szókimondó és szarkasztikus leányzó, ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy Angliában Yorkshire tölti be a kelet-európai kihelyezett tagozat tisztjét... :) Juliet egy skót kisvárosból jött, melegszívű, kedves és szintén jó humorú csajszi, aki remekül megfelel házigazgató-számlarendező feladatainak is. Katie-vel hármasban ők együtt főznek vacsikat, én inkább külön utakon járok, de heti egyszer én is beszállok a közös étkezésbe. Hétfőn elsőként rám esett a főszakács munkája: rakott krumplit készítettünk, s egy kis pálinkával is megkínáltam őket. Fél kupica után lett is nagy vidámság az asztal körül, aranyosak ezek az északi népek :) 

  Azért másokkal is működik a szocializáció. Péntek este Ralucának tálaltam lecsót, vasárnap pedig az itteni magyarokkal folytattuk a közös főzés tavaly meghonosított, szép hagyományát. (Kibontottam az importált darát, lett belőle császármorzsa :) Szombaton eljött a nagy pillanat, a college-ban sor került a gyerekek és szülők találkozójára, s Tobyval mi is felkerekedtünk, hogy megismerkedjünk Dimitarral (Szófia) és Daphnéval (Szingapúr). Bolgár földim érdekes egy alak, fizikát meg matekot tanul, nem túl beszédes, viszont Tobyval végtelen eszmecserébe bonyolódott Istenről és az univerzumról... Daphne viszont nagyon aranyos, vidám, normális csajszi, úgyhogy van remény, hogy a családi vacsorák sem fulladnak majd abszolút filozofálásba :) (Lent a família a szombati összejövetel után.)

   Megint az egyetemi dolgokat hagytam a végére, ejnye-bejnye - pedig be vagyok sózva miattuk nagyon. Szociológiából dupla kredites módszertant tolok, az egyik fele általános, a másik viszont tiszta statisztika. (Az első előadáson a szimpatikus kínai előadó felállította az egész termet, s kórusban mondatta velünk: "Én nem utálom a statisztikát! Minden menni fog! Én értek a matekhoz!"... :) Másik tárgyam a rettentő relevánsnak ígérkező A társadalmi kirekesztés szociológiája, melyhez még csak egy fejezetnyi szöveget olvastam el, de máris látszik, mennyire aktuális a téma. (Arról esett szó, miként fejtegették egyesek már 200 éve is, hogy a leszakadó szegény rétegek teljesen haszontalanok és értéktelenek, értük tenni semmit nem kell, mert csak arra jók, hogy újratermeljék a "szegénység kultúráját"...)

   Antropológiából a Biológia, kultúra és társadalom nagy, interdiszciplináris kérdéseket dolgoz fel az előadásokon (pl. élet és halál, háború, homoszexualitás, intelligencia és öröklődés, nyelv), a szemináriumokon pedig az év végén beadandó projektre készülünk: egy érdeklődésünknek megfelelő kiválasztott témát kell alaposan megkutatni a könyvtárban, majd írni róla egy esszét. A Politikai és gazdasági szerveződések, illetve a Rokonsági és vallási rendszerek címüknek megfelelő antropológiai kérdésekkel foglalkoznak, nagyon szimpatikus fiatal előadók vezetésével. (Fent a kertünk egy naposabb délutánon.)

   Mára búcsúzom, este Monival futunk össze (tartani kell a kapcsolatot a domb aljában ragadtakkal is :), előtte meg még valami önző génről kell olvasnom... Áldás, békesség!

"...szép, mint mindig, énnekem..."

...az ősz, meg a visszatérés. Az irodalmi Borcsa már negyedszerre érkezett Durham tornyai közé, újra talárt ölt a kis vörös, és szép neki megint az ittlét. 9 napja indult Pestről a karaván, hogy gyönyörű Európa-túra után szombaton megérkezzen a Wear partjára. A tanév első bejegyzését az utazás képei illusztrálják, durhami fotók úgyis érkeznek majd dögivel később. (Jobbra a szamár lábát fogva kívánok épp valamit...)

Szeptember 26-án, hétfőn Prága érintésével autóztunk Brémáig, a közben megálltunk Terezínben is. A II. József által építtetett katonai állomáshelyet 1940-től vették birtokukba a nácik. A külső szemlélőnek a "zsidó településmodellként" prezentált Theresienstadtban valójában koncentrációs tábor működött. Érdekes élmény volt a látogatásunk - mintha kísértetvárosban jártunk volna, alig egy-két ember az utcákon, bemenni szigorúan sehova sem lehetett, mintha még mindig a "kétszer kettő józanságának" szellemében élne a hely.

Brémai három napunk alatt a Scheffler-bande fantasztikus vendégszeretetét élveztük. Nagy beszélgetések a tatabányai bor mellett, biciklizés a Weser-parton, hatalmas séták a macskaköves brémai belvárosban, sőt, még egy bremerhaveni látogatás is belefért a programba. Péntek reggel aztán ismét autóba ültünk és Amszterdam érintésével egészen Bruges/Brügge/Brugge-ig utaztunk. Az én külön kívánságom volt a középkorból megőrzött gyönyörű belga városka meglátogatása, aki látta az In Bruges című opuszt, bizonyára érti kíváncsiságomat. :) Nem csalódtunk, a hely tényleg csak valami tündérmeséhez hasonlítható. (Balra a Bruge-i városháza tornya, a filmben is fontos szerepe van...)
Szombaton korán indultunk a Dunkerque-i kompkikötőbe, ahonnan Doverbe utaztunk. Hál' Istennek az egész héthez hasonlóan a csatornát átszelve is csodaszép napsütésben volt részünk, nem lett senki tengeribeteg. Dovertől indult a nagy megmérettetés a balos utakkal, de Anya szuperül vette az akadályt, sőt, még én is kormányoztam egy keveset. Nottingham-ben megpihentünk egy pohárkára Ribáry Marci társaságában, aki Oxfordból Robin Hood-ékhoz tette át székhelyét, estére pedig szerencsésen Durham-be értünk, immár az új lakóhelyemhez! (A túra teljes képanyagát ide kattintva találjátok.)

Tavalyi (és remélhetőleg idei) bébiszittelős családomtól visszaszereztük a nyáron náluk tárolt kincseimet is, de az igazi berendezkedést csak vasárnap kezdtem el, addig inkább a szülői díszkíséret társaságát élveztem még egy kicsit. A katedrális és a John's meglátogatása után a megürült Dönci vasárnap délelőtt elszáguldott Pest felé, s hála Istennek szerencsésen meg is érkezett. Én viszont maradtam a szeles északon, s azóta is remekül érzem magam. (Jobbra a csatorna és a délre tartó ellenjárat.)
Részt vettem a vasárnap érkező elsősök fogadásán, s találkoztam a már napok azelőtt befutott college-fiammal, a bolgár Dimitarral is. (Nagy családi összeborulás szombaton esedékes.) Nagyon jó volt újra látni a régi arcokat, távoli és közelebbi barátokat, megszemlélni néhány másik bérelt lakot, s megmutogatni a miénket. A fél-ikerház világos, meleg és csinos, mostanra sikerült is teljesen belakni (képek legközelebb). A lakótársak, akikkel abszolút kijövünk, nemcsak tiszták és precízek, de jófejek is. Tegnap este megérkezett Raluca is, akivel a kicipelt magyar bor-kollekcióm első üvegét csapra ütve beszélgettünk rögtön hatalmasat. (Jut eszembe, aki még nem látta az augusztusi nála tett látogatásom képeit, itt nézze meg!)

Végezetül azért a nem elhanyagolható egyetemi dolgokról is ejtek pár szót. Sajnos idén a két tanszékemnek nem annyira sikerült összekombinálni a dolgokat, így kénytelen vagyok lemondani a Humánökológia, genetika és egészség című tárgyról, és mivel ezzel eldöntöttem, hogy jövőre szociológia disszertációt írok, az antropológiai módszertant is szeretném lecserélni - csak, hogy  bonyolultabb legyen az élet... A társadalmi kirekesztés szociológiája és a Politikai és gazdasági rendszerek viszont már kiküldte az első infókat a menetről, nagyon izgi!
Élőben legközelebb karácsonykor, de az nincs is olyan messze, ugyebár, a város tele ádventi házikókkal, hópelyhes kirakatokkal és rénszarvasokkal... Addig pedig még jelentkezem sokszor, vigyázzatok magatokra otthon! (Balra a templom egere a brémai dómból.)

...(K)ÁCIÓ!

  Na, megint így jártam, kedden még ÁCIÓ, szerdán már KÁCIÓ, de tulajdonképpen ennek nincs jelentősége, hiszen mindjárt kitör a szünet így is, úgy is. Ma a fél college a Summer Ball-on mulat, én néhány pajtással itthon maradtam, Lizzel szolid beszélgetéssel töltöttük az estét. Itt fél 11-kor még nagyban dereng az ég alja - akár Szent Iván éjére is utalhatott volna a bejegyzés címe... De mivel idén az Ahogy tetszik-et állítottuk színpadra, ezt a poént talán máskor sütöm el.

   A múlt hét második fele már nagyban a próbák jegyében telt. A vizsgaidőszak kipihenése után alig egy hete maradt a rendezőknek és a népes szereplőgárdának, hogy összeállítsa a produkciót, de a siker így sem maradt el. Én ugyan Rosalind vagy Celia megformálására egyelőre nem vállalkoztam, de így is kivettem a részem a munkából. A házasságisten Hymen szerepében néhány shakespeare-i sorral is meg kellet birkóznom, apródként pedig énekeltem. A legnagyobb sikert mégis birkajelmezben értem el - az ardeni erdőt a random fel-feltűnő, az emelkedett monológokba bele-belebégető nyáj érzékeltette a közönséggel, a nép nagy derültségére... (Ld. a fenti képen.)

   Hála Istennek, a vasárnapi dalolásra a kis nyári vírusból is kigyógyultam, pedig Hadrianus falának szombati meglátogatása nem segítette épp a regenerálódást. Az igazgató bácsi szervezte a kirándulást, buszokkal utaztunk Newcastle mellé, ahol egy római erőd romjainak megtekintése után 6 mérföldet (kb. 10 km-t) gyalogoltunk a fal mentén. Igazán tanulságos túra volt: a tipikus ködben úszó tipikus zöld dombokon tipikus kövér nyájak legelésztek, közben hullott a tipikus nyálkás eső, mely lassan, de biztosan átitatja az egész ruházatot... A birkakakik között egyensúlyozva nemcsak a juhok komótos mozgását sikerült memorizálni (a másnapi siker kulcsa!), de a római napfényt erre a fülledt, nedves időre cserélni kénytelen légiósok tragédiáját is átéreztem :) Mondanom sem kell, Hadrianus fala ettől még fantasztikus, s maga a táj is szemet gyönyörködtető (ld. az első képen).

   Hiába az angol mulatságok, Shakespeare és Hadrianus, számomra a hét (és az év egyik) fénypontja mégis a hétfő déli óriási esemény volt: kiderültek a vizsgaeredmények. Először a pass list-en fedeztem fel a nevem, miszerint "a következő osztályba léphetek" (hatalmas kő esett le...), majd a konkrét százalékokat is sikerült megtudnom.

   Itt értek azért meglepetések: az egész év végi jegyet érő biológiai antropológia vizsgán - mellyel kapcsolatban izgultam, meg lesz-e a "ketteshez" szükséges 40% -  produkáltam legjobb eredményt (70). A szintén teljes jegyet érő kulturális antropológia vizsgát 66-ra teljesítettem. 68%-ra írt vizsgával és a jegy felét érő 65%-os esszékkel a családos antropológiai modul végeredménye szintén 66% lett. Szociológia módszertanból 72%-os esszét írtam, a vizsgám 66 lett - 69 a végeredmény. Kriminológiából az 58%-os esszé mellé a vizsga 62 lett - összesen 60. Úgy éreztem, a szociológiatörténet vizsgám jól sikerült, ennek ellenére ez ment a legrosszabbul, mindössze 56%-ot írtam, így a 65%-os esszével együtt 61 a tárgy vége. A lényeg, hogy 63%-os szociológia és 67%-os antropológia összteljesítménnyel a végső százalék 65, a jegy 2.1, a britek szerint meg lehetek magammal elégedve :) Örülök az eredménynek - de főleg annak, hogy átmentem, nem kell augusztusban pótvizsgázni jönni, teljesítettem az első évet, jöhet a következő, s ezek szerint jó úton haladok a diploma felé. (A tornyos kép még csütörtökön készült a 23-as ház kertjében, ahol a srácokkal remek hangulatban grilleztünk, illetve sütöttünk marshmallow-t nyárson, végül pedig virágos réten naplementét nézve és fogócskázva koronáztuk meg az estét...)

   Be is fejezem a mai kisregényt, hiszen még pakolnom kell (a szobámban mintha bomba robbant volna, de ezek szerint hamarosan indulok haza, jó jel!), holnap regatta lesz (ahol nemcsak coxolok, de evezősként is bemutatkozom), és vendégek is érkeznek... Ez talán idén az utolsó durhami bejegyzés, remélem, tudok Skóciából is jelentkezni! A nagyon közeli viszontlátásra! :)

"...hogy el ne tapossa a pünkösdi rózsát!"

   "Jól megfogd a lovad kantárját!" - tudniillik. Lehetetlen időpontban gépelem a mai bejegyzést, ami hivatalosan csütörtöki, nekem még szerdai... De ne szaladjunk a dolgok elébe, úgy illik, hogy először a rég beígért lovaspólós beszámoló következzen. Múlt szerdán délelőtt ültünk tizenketten kisbuszra, s - számomra nagy meglepetésre - két és fél órán át utaztunk vele, majdnem Yorkig. A yorkshire-i klubba megérkezvén először körbevezettek bennünket a birtokon, majd egy kiadós vihar után, melyet a buszba húzódva vészeltünk át, megérkezett az új-zélandi oktató is. Az újból kisütött nap alatt elsőként a földön gyakoroltuk az ökölnyi golyó helyes elütését a bunkófejű ütőkkel, majd egy falóról lehajolva igyekeztünk megsuhintani a labdát. Végül két csoportra osztva, 3-3 fős csapatokban versenyezve, igazi argentin (ti. Argentína az abszolút világbajnok lovaspólóban) pónikon ülve a pólót is kipróbáltuk. Persze nagy, felfújt labdával játszottunk (melyeket az ütők segítségével az ellenfél kapujába kell juttatni), de így is szórakoztató jeleneteket produkáltunk, jókat nevettünk magunkon, egymáson. Én ugyan sikeresen kifogtam a leglustább lovacskát, úgyhogy nem nagyon villogtathattam a szittya ősöktől örökölt tehetséget, de nagyon élveztem a mókát, s immár elmondhatom, hogy űztem Vili és Harry sportját a ködös Albionban...

   A hét második fele kevés izgalmat tartogatott. Szombat és piros pünkösd napja 10 fokot, szelet és undok esőt hozott, de azért igyekeztünk követni a durhami regatta eseményeit. Vasárnap Liz konfirmációján vettünk részt többen. A hétfő nemcsak szebb idővel, de több programmal is megörvendeztetett. Délután a coxok rég várt evezésére kerül sor: négy karcsú leányzó hajtotta a lélekvesztőt, a kormányzást pedig az evezősklub egyik legnehezebb tagja, az első számú férfi négyes egy izompacsirta evezőse vállalta. Én a 3. számú helyet foglaltam el (a képen balról a 3.) és nagyon élveztem az edzést, az evezés maga semmi gondot nem okozott, állítólag első próbálkozáshoz képest egészen egyensúlyban voltunk! :) Este a durhami Marriott-ban folytatódott az evezős mulatság, az évzáró kiöltözős díszvacsival. Új ruhában feszítettem a jeles alkalomra, remek ülésrendű asztalhoz kerültem, élveztem a finomságokat, de a leginkább a díjkiosztó okozott örömöt. Le kell szögeznem, hogy nem kapott ám mindenki kitüntetést, de nekem sikerült egyet bezsebelni - a sokat emlegetett Elvet Bridge pillérei között való általában sikeres átkormányzásért érdemeltem ki egy teszkós aranyérmet. Büszke vagyok ám magamra! :) (A képen Harriettel pózolunk a pezsgős fogadtatás alatt.)

   Kedden a vizsgák óta először egyetemi kérdésekkel is foglalkoztam: elmentem az akadémiai írásról való konzultációra. A bácsi persze tisztességesen megkritizálta az elé tett irományokat, de azt mondta, hogy néhány hibán kívül (túl informális szavak, túlbonyolított mondatszerkezetek stb.) nyelvileg nagyon színvonalasak az esszéim, úgyhogy megnyugodtam, nem vagyok reménytelen eset. A bukás nem fenyeget, a jobb jegyek érdekében gyakorolni kell, meg odafigyelni...

   A mai/tegnapi, mindenesetre szerdai nap került sor a híres-nevezetes John's Day-re. Reggeli előtt kiabálva, lábosokat verdesve ébresztettek bennünket a felelősök, a nap első eseménye pedig a hagyományos tutajverseny volt. A tradíció szerint csak kéregetett/kölcsönvett/lopott dolgokból építhető tutajoknak a csónakháztól indulva kellett átjutni a folyó túlpartjára, majd vissza, lelkes közönség előtt. Nyilván minden résztvevő közelebbről megismerkedett a Wear selymes vizével, én csak a partról szurkoltam az elvileg két szelektív kukán egyensúlyozó, gyakorlatilag azokat maguk előtt úsztató barátaimnak. (Az alsó képen Monival, nézőként...) A nap folyamán a college gyepén fél vidámparknyi vásáros vert tanyát, a színpadon pedig a college zenekarai muzsikáltak. Én a délután egy részét bébiszitteléssel töltöttem, nem hiszem, hogy sok érdekességről lemaradtam, de azért élveztem a közösségi füvön heverészést. Este 1-2 órára bulizni is eljutottunk, részemről március óta először, fő energiáimat a Szigetre tartogatom...

   Most pedig irány a puha ágyikó, holnap egész napos Ahogy tetszik-próba vár a csapatra. Jövő héten is lesz miről beszámolni, majd meglátjátok, aztán irány Skócia, utána pedig - megmelengeti a szívem a gondolat - Pest. Addig is sikeres vizsgákat, szép időt mindenkinek!

"Rebbenő szemmel ülök a fényben..."

   Egyik kedvenc Radnóti versem a Bájoló, mostanában nagyon aktuális, itt is bolondos az időjárás, egyik pillanatban hét ágra süt a nap, a másikban már szakad, mintha dézsából öntenék... A tegnapi lovaspólóra is ilyen izgalmas díszletek között került sor - de akik lelkesen várják a beszámolót, azoknak sajnos csalódást kell okoznom :) Az alábbi bejegyzést ugyanis már a szuper pólózás előtt megírtam, technikai okok miatt viszont csak most tudom kitenni, így a tegnapi kalandokról csak jövő héten adok hírt (addigra lesznek képek is!). Addig is, olvassátok szeretettel az igazából 2011. június 8., szerdai posztot:

   "Nagy nap ez a mai, izgatottan várom a régóta tervezgetett lovaspólós kiruccanást, de előtte még publikálom az első szabad hétről való beszámolót. A pólóklubbeli kalandokról csak jövő héten fogok mesélni, de most sem lesz ok panaszra, nemcsak a vizsgaidőszakhoz képest pörögtek fel az események az északi végeken. A sok program mellett legfontosabb tevékenységem mégis az alvás volt - az a fajta, amikor az ember lánya nem riad fel óránként a következő megmérettetés témáin agyalva, s ha úgy tetszik neki, reggeli után visszafekhet héderezni a takaró alá, meg legálisan lophatja a napot hosszú délelőttökön át.

   Múlt csütörtökön megérkezett Durham-be a "kánikula", a hőmérséklet egészen 20 fokig kúszott, angol barátaink homlokukat törölgetve, lihegve nyögték a rettentő forróságot. Engem annyira nem rázott meg a napsütés, bár a korábbi időjáráshoz képest tényleg kellemesen melegnek érződött a levegő. Elővettem a negyvenfaktorosat is, meleg kávé helyett pedig hűsítő cidert és fagyit fogyasztottunk a baráti randevúk alkalmával. Csütörtökön Ralucával beszélgettünk jót (ő azóta már hazatért a Kárpát-medencébe, legközelebb egy jó kis miccs mellett találkozunk az Királyhágó lejtőin :), pénteken pedig leendő lakótársaimmal sétáltunk a botanikus kertben (ld. jobbra fent és legalul). A péntek a vizsgaidőszak hivatalos végezte miatt is fontos nap volt, a college a vártnál szolidabb "világvége" kertipartival ünnepelte a ránk szakadt szabadságot (ld. a legfelső képet).

   Slemi (t.i. Londonban tanuló volt osztálytárs) szombat hajnalban érkezett volna látogatóba, de a lerobbant busz miatt végül délután futott be, így sajnos csak a fehér felhőktől eltakart durhami napot látta. Ez nem jelentett gondot, így is remek kelet-európai estét csaptunk Raluca és szintén román lakótársnéje társaságában pálinkával, rakott krumplival, magyar világzenével, élvezetes eszmecserékkel. A vasárnap angolosabb programmal telt: 10-15 fős társasággal utaztunk newcastle-i átszállással South Shields városkájának beach-ére, ahol az eső, a szél, és a nap totális hiánya sem tántoríthatott el minket a britek hagyományos tengerparti mulatságaitól. Frizbiztünk a homokban, a csapat nagy része meg még egy jó adag fish&chips-et is elfogyasztott (ld. balra fent). Én "az vagy, amit megeszel"-felkiáltással ezt inkább kihagytam... Cserébe viszont a felhőkön át is sikerült lepirulnom, gratulálok az angol napnak. :) Slemi hosszú, kellemes magyar beszélgetések után vasárnap késő este indult vissza délre.

   Hétfőn az év utolsó formal-ján vettem részt, melynek végén portóit szolgáltak fel, a college-névadó János evangélista ázsiai kalandjára emlékezve. Állítólag valami galád pogányok forró olajba dobták az apostolt, aki ettől szerencsére csupán erősebb lett, mint korábban. Nem egészen értettem a történet aktualitását, de a vacsorát (meg a portóit) azért jóízűen elfogyasztottam. A keddet délelőtti úszás dobta fel, meg Katie szülinapi összejövetele, ahova én saját készítésű bodzaszörppel állítottam be. Úgy tűnt, errefelé inkább egy bizonyos ízt kapcsolnak a bodza szóhoz, az, hogy mi is az, hol leltem fel (tele van vele a város), miből nyertem ki az Ízt, számtalan kedves kérdés tárgyát képezte. :)

   Be kell vallanom, hogy azért már nagyon vágyom haza, de az igazi vakációra való várakozás így is vidám hangulatban telik. Most el is indulok lassan a társaságot a lovacskákhoz szállító buszhoz, s remélhetőleg a telivérekben oly profi britek előtt sem hozok szégyent a szittya ősökre. :D Jövő héten újra jelentkezem, vigyázzatok magatokra a dörgő villámok között odahaza!"

Fides nostra victoria

   Félreértés ne essék, a St John's College a címben szereplő latin jelmondata csakis eredeti jelentésében releváns itt most, tudniillik, a hit (és nem más :) a mi győzelmünk (és nem másunk :). Még tegnap reggel is azt éreztem, hogy sose jön el ez a pillanat, de mégis: túl vagyok az utolsó vizsgán is! Igazán megnyugodni csak akkor fogok, mikor június 20-án kiderül az eredmény, miszerint - remélhetőleg - nem buktam meg semmiből, és akármilyen jegyeket sikerült is most produkálnom, négy hónapig nem kell angol nyelvű társadalomtudományi szakkönyvekre vetnem tekintetem. Szuper lenne, persze, szép eredménnyel végezni, de az első év sem ösztöndíj (olyan itt nincs...), sem diploma szempontjából nem számít, úgyhogy tulajdonképpen elég a "kettes" is. Ha 40 % alá kerülne bármelyik tárgyból az összteljesítményem, jöhetnék augusztusban pótvizsgázni, de ezt az opciót jobb szeretném elkerülni...

   Totál rendhagyó módon azért maradt ki a múltheti blogbejegyzés, mert egyszerűen nem volt miről írnom, a határidőnaplóm szerint sem csináltam az elmúlt két hétben konkrétan semmit... Mivel a tegnapi volt az utolsó vizsga, a szociális életem még mindig nem tért vissza a normál kerékvágásba, de a vizsgaidőszak második fele talán mégis megér egy kis naplóírást.

   Legutóbb arról számoltam be, hogy az első két megpróbáltatáson túlesve semmi megkönnyebbülést nem éreztem. A harmadikra (szociológiaelmélet) 20-án, pénteken került sor. Délelőtt fél 10-kor nagy betojva megjelentem a helyszínen (azon aggódtam, hogy nem fogom érteni a kérdéseket...), ahol legnagyobb ijedségemre mindössze 1 szaktársat sikerült felfedeznem. A teremben az asztalokon sorakozó papírok mérnököknek szóltak, ezt szintén gyanús jelnek véltem... Végül kiderült, hogy ugyan a helyszínt eltaláltuk, a vizsga délután fél 3-kor lesz. Hazatérve láttam, hogy a tévedést csak magamnak köszönhetem, de mivel, hál' Istennek, nem fordítva néztem el az időpontot, nyertem 5 órát, egy plusz téma tisztességes megtanulását, kis megkönnyebbülést, magabiztosságot, és az első olyan vizsgát, ahonnan elégedetten távoztam. 

   24-én és 25-én jött el a két, év végi jegy 100 %-át érő vizsga ideje. Annak ellenére, hogy biológiai antropológiából mindkét formative esszém a legjobb jegyet kapta, és a dolgomban elég biztosan indultam vizsgázni, a hangulatot végül leginkább a "miért PONT a fajok eredetét nem néztem át reggel?!"-problematika határozta meg... Emiatt kétségbeesve tanultam a másnapi kulturális antropológiára, de berezelve meg (nyilván) a lehető legjobb témákat kaptam, így helyreállt a lelki béke. A tegnapi kriminológiára való készülődés a családon belüli erőszak és a morális pánik jegyében telt, de a lényeg, hogy immár ezen is túl vagyok!

   A vizsgaidőszakba csak egy kis coxolás hozott színt, a lányok nyolcasának felét kormányoztam péntek este vidáman, meg állítólag a csajok is meg voltak elégedve. Tegnap este Katie-vel beszélgettem hatalmasat, egyre jobban örülök, hogy jövőre lakótársak leszünk, rettentő érdekes eszmecseréink vannak. Megígérem, hogy mostantól sokszorosan izgalmasabb posztok következnek, akkora élet lesz, mint ide Lacháza. A szezon a pénteki "end of the world"-partival kezdődik, melyet számtalan különböző móka követ. Szuper hetek jönnek - de legjobban mégis a hazamenetelt várom. Budapest (és Borcsa) nyáron sokkal szabadabb, nemsokára jövök.

2/6

A tegnapi szociológiai módszertan vizsga után ma túlestem a hatból a másodikon is, a családos antropológiai tárgyból. Azt reméltem, hogy mikor ezeket a sorokat gépelem, már legalább egyharmaddal kevésbé leszek nyomott, feszült és izgatott, de tévedtem. A két letudott próbatétel egyelőre nem könnyített a lelkemen. Ennek több oka lehet: ugyan valószínűleg nem fogok megbukni, de ennél szűkebben lövésem sincs, hogy mit sikerült produkálnom. Az adott 8-8 kérdésből kiválasztottam kettőt-kettőt, kihasználva az adott két órát megválaszoltam őket, hülyeségeket nem is írtam - de, hogy amit papírra vetettem, elég-e, releváns-e, nyelvileg korrekt-e, nem tudom. Az érettségivel ellentétben most maga a vizsgaírás aktusa sem okozott örömöt, nem lévén biztos benne, hogy épp a tutit mondom-e meg vagy valami egészen mást teszek... Az sem segít, hogy ugyan már nem hat, de még mindig négy hasonló esemény áll előttem, és úgy sejtem, azokról sem teljesen diadalittasan fogok távozni.

De nem panaszkodom :) Esszétéren a kriminológiát ugyan nem sikerült feljavítani, a szociológiaelméleti mű  viszont (Durkheim volt a téma) korrekt 65 %-os 2.1-et kapott, amivel nem vagyok nagyon elégedetlen. Amennyire lehet, igyekszem oldani a stresszt: elég sokat alszom, futok, csokit eszem rakatszám, majd kamillás altatóteával öblítem le. Ezekből baj nem lehet :) A szombati jógáról sajnos lemaradtam, de csütörtökön elmentem az indiai fejmasszázsos alkalomra, ahol nemcsak én estem "áldozatul", hanem meg is tanították a módszer rejtelmeit, úgyhogy ha hazatértem, kigyógyítok mindenkit a migrénből.

Az elmúlt héten egyszer evezni is voltunk, ezúttal egy jófej hajót coxoltam, nagyon kedves teológus edzőlány vezetésével, és ugyan a szél időről időre kivetett minket a partra, a forgalom pedig a péntek délutáni József Attila utcára emlékeztetett, élveztem a menetet. Vasárnap két kedves kollegina keresztelkedett az egyik hallelujázós gyülekezetben, bemerítkezős módszerrel, ahova sokunkat meghívtak. Én is elmentem, érdekes élményben lehetett részem (sosem láttam még ilyen dézsában ruhástul elmerülős keresztelőt), s bár a prédikáció nem is volt rossz, megint hosszasan elmélkedtem a hit hallelujázásra való redukálásának (szerintem szomorú) következményeiről. (A képen a patri-, matri- és ambilineális öröklődés, meg az ausztrál ananguk...)

Hát, ez nem lett valami vidám bejegyzés. Még csak nem is érdekes :) De nem baj, két hét múlva ilyenkor már úgy túl leszek mindenen, mint a sicc, remélem, akkor szórakoztatóbb és lelkesebb taláros vöröst találtok majd a virtuális térben. Azért olyan apróságok javítanak a hangulatomon, mint az otthonról postázott '92-'93-as dvd (featuring a gondtalan, csurdé-purdé seggű, hordóhasú és nagyokat kacagó Borcsa, meg a hozzá hasonlóan ifjú és vidám Édesanya, Csiszérek és Schefflerek :), a Nemzeti jövő évadra szóló bérletei (ki jön velem Hamletet nézni? ;), a túró rudi készlet, a fel-feltűnő nap és, hogy mindenki más is senyved. Drukkoljatok továbbra is lelkesen!