A legutóbbi bejegyzés óta megjártam egyszer Londont, megírtam a módszertani fejezetet a szakdogához (ezzel is kiérdemeltem a témavezető dicséretét, hála Istennek, de most jön csak a neheze, az elemzés!), beszélgettem nagyokat haggis, császármorzsa és bor/sajt mellett a kedves ismerősökkel, megtudtam, hogy az első (jogi antropológia) esszém igen jól sikerült, és még a Christian Union missziós hetének egyik alkalmára is ellátogattam. (Jobbra a Wear még havas partokkal.)
Ez utóbbi szakszerű terepmunka volt, a szexualitás szociológiája esszémhez gyűjtöttem információt az ún. 'sex-talk'-on, bár Abi szerint a hívekkel sokkal szigorúbbak a prédikátorok, mint a még megtérítendő hallgatósággal. A hivatalos beszéd végeztével odamentem a nyitottnak tűnő - bár nyitottságát már korábban is gyanúsan hangsúlyozó - fiatal szónokhoz, mondván, tetszett a szövege, de kár, hogy gyakorlatban annyi hangos keresztény mégis nagyon ítélkező, hiába mond ő ilyen szépeket, csak az a köz benyomása, hogy a jézusozók beszólnak mindenkinek. Hosszas beszélgetés kerekedett köztünk a hit privát/nyilvános megélésének különbségeiről és hasonlókról - sajnáltam, hogy végül csak az lett a konklúzió, hogy ha eléggé szeretném Jézust, nem bírnám ki, hogy ne róla beszéljek folyton mindenkinek...
(Fent a katedrális előtti tér szülinapi fényben.)
A múlt hét második fele már teljesen a szülinapi készülődés jegyében telt. Hatalmas bevásárlás, csodatorta-sütögetés, vadas-pácolás előzte meg a vendégek érkezését. Péntek este egymás után befutott Laura Sashája, Ribáry Marci (hosszú brit túráját koronázta meg a szülinapi buli...) és Slemi, úgyhogy tele lett a ház férfinépséggel. Hozzájuk és a lakótárs lányokhoz még hárman csatlakoztak szombat este, így számában nem túl nagyszabású, de annál vidámabb vendégsereg kerekedett a partihoz. Voltak mindenféle sós falatkák, mártogatósok, kacsazsíros kenyér (dicsőséges véget ért a karácsonyi sült utolsó maradéka...), s persze nem szenvedtünk hiányt alkoholban sem (a szülinapra való tekintettel egy hét késéssel kezdem idén a böjtöt, mely idén először szesztilalommal jár!). Társasoztunk, szólt a balkánbeat, tényleg szuperül telt az este. (További képek ide kattintva! Jobbra kicsit más hangulat: Tiszteletreméltó Béda sírja a katedrális nyugati végében.)
A születésnap is hasonló örömködéssel telt, sütött a nap, Slemi elvitt bruncholni, estefelé pedig vele és Abivel Newcastle felé vettük az irányt, hogy végre megnézzük a Django elszabadul-t. A Tarantino-nézés a kompánia mindkét tagjával kedvelt időtöltésünk, szerencsésen alakult, hogy hármasban mehettünk mozizni (Abitől ezt kaptam...). Tetszett is nagyon mindannyiunknak az új opusz, de azt hiszem, nálam a Becstelen brigantykat nem sikerült Djangonak letaszítani a trónról. Hétfőn délután a vadas is megsült, nem maradtam szégyenben, Slemivel költöttük el zsemlegombóccal, francia vörösborral meg romi fényekkel körítve, hogy aztán szomorú búcsút vegyünk a következő 10 napra. (Balra fent Slemi, Laura és Dóri, utóbbi kettőnek magyarázok valamit a játék hevében.)
Nem kell ám félteni, lesz pörgés a továbbiakban is. Mire újra indulok Londonba, ki kell fundálnom, mit is derített ki a szakdogám, és be kell fejeznem egy másik esszét is. Lesz terepjárás Newcastle-ben a helyi rabszolgaság nyomai után kutatva Erőszak és emlékezet órára, meg remélhetőleg pár kellemes vacsi is. Ami még jó hír, nehogy elfelejtsem: május 15-én lesz az egyetlen vizsgám, így utána repülhetek is haza 3-4 hétre Ambrust és Nagymamát ünnepelni! :) (Meg más jeles napokat is, de talán ezek a legfőbbek...) Hiányoztok, otthoniak, de aki ilyen nagylyány, mint én, talán még ezt is kibírja :) Ölelés haza! (Jobbra fent Slemi skype-fotója: Borcsa és művei, a kis vöri meg szőke.)
